2024. április 19., péntek

Beruházásokra szavaznak a hétvégén Óbecsén

Polgárok igénye szerinti költségvetés – a te véleményed is számít! elnevezésű akció keretében jövőre 50 millió dinár sorsáról dönthetnek a polgárok

Az óbecsei önkormányzat és az Óbecsei Ifjúsági Szervezet (BUM) az idén is meghirdette a Polgárok igénye szerinti költségvetés – a te véleményed is számít! elnevezésű akciót. A gyülekezési szigorítások előtt több helyi közösségbe is ellátogattak a BUM aktivistái és Dragan Tošić polgármester. Ott a helyszínen a polgárokkal arról beszélgettek, hogy szerintük milyen beruházásokra lenne szükség a helyi közösségükben. A legtöbb szavazatot kapott beruházásokra jövőre 50 millió dinárt költ az önkormányzat – ez csupán fele annak az összegnek, amit a korábbi években erre a célra szánt az önkormányzat.

Óbecse (Fehér Rózsa felvétele)

Óbecse (Fehér Rózsa felvétele)

Egy-egy helyi közösség legnépszerűbb javaslatai szavazólapra kerülnek, ezeken lehet majd voksolni december 5-én és 6-án a helyi közösségekben, de a szavazólapokat interneten is ki lehet majd tölteni.

– Egy új weboldal is indul participacionibudzet.rs címen, amelyen minden szavazásra kerülő beruházási prioritás és egyéb információt megtalálhatnak az érdeklődők erről az akcióról. Egy térkép is készül a községről, amelyen megjelennek az akció keretében a korábbi években teljesült beruházások, mert a polgárok gyakran nem biztosak abban, hogy melyek valósultak meg ezzel az akcióval, és melyek valamilyen más beruházási forrásból – mondta el érdeklődésünkre Aleksandar Đekić, a BUM elnöke.

Az utak javítása, a közvilágítás korszerűsítése, az illegális szemétlerakók felszámolása, az óvodák és iskolák felújítása, strandrendezés – az elmúlt években a legtöbben ezekre szerettek volna pénzt áldozni a községi költségvetésből Óbecse községben, és a polgárok által megjelölt prioritások egy része meg is valósult a helyi közösségekben. A szombaton és vasárnap történő költségvetési szavazás eredményeit december 7-én hozzák nyilvánosságra, míg a jövő évi költségvetésről szóló közvitát várhatóan december 11-én tartják meg a városházán. Az akcióval a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a polgárok ismerjék meg a költségvetés összeállításának a folyamatát, vegyenek részt a döntéshozatalban, az önkormányzat működése pedig legyen átláthatóbb a számukra.