2024. március 28., csütörtök
EURÓPA-LIGA

Célkeresztben az első hely?

Szinte már biztos, hogy a belgrádi Crvena zvezda tavasszal is ott lesz az Európa-ligában, de Dejan Stanković legénysége még az első helyet is megszerezheti a második számú európai kupasorozat L jelű kvartettjében. Ma este (18.55) a piros-fehérek a német Hoffenheim együttesét fogadják a Rajko Mitić Stadionban. A csoport élére állni nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladat: első lépésként ehhez az kell, hogy a Zvezda legalább kétgólos sikert könyvelhessen el a németek ellen, az utolsó fordulóban pedig szintén legyőzze a Liberecet. A szerb Szuperliga éllovasát nemcsak azért motiválhatja az első pozíció, mert ezáltal a későbbi sorsolást jobb helyzetből várhatja, hanem azért is, mert jókora pénzösszeget is hozhat a konyhára a csoportgyőzelem. Az UEFA ugyanis egymillió eurós bónuszt fizet a csoportelsőnek, míg a második helyezett ennek csupán a felét kapja. A szerb gárda hazai pályán nem esélytelen, annál is inkább, hiszen a vendégek sérülésekkel küszködnek, a bajnokságban pedig meglehetősen rosszul áll a Hoffenheim. Sebastian Hoeneß vezetőedző talán úgy dönt, hogy a biztos továbbjutás miatt inkább a hétvégi, Augsburg elleni bajnokira összpontosítanak fiai.

A Milan múltkori, Lille elleni veresége izgalmas helyzetet teremtett a H csoportban, mert az olaszok bár egyelőre továbbjutó pozícióban vannak, a prágai Sparta ott liheg a nyakukban. Ibrahimovićéknak kötelező a győzelem a skót Celtic ellen, különben nehéz szituációban találhatják magukat. A topbajnokságok csapatai közül az Arsenal a bécsi Rapiddal, a Tottenham a LASK-kal, a Leicester a Zoryával, a Sociedad a Rijekával, a Roma pedig a Young Boysszal méri össze erejét, valamint érdekes párharc lehet a Granada és a PSV tusája is.