2024. április 19., péntek

25 tagország is létrehozhatja a helyreállítási alapot

Az Európai Unió valamennyi tagállamának összefogása helyett akár 25 tagország együttműködésével is létre lehet hozni a koronavírus-világjárvány utáni helyreállítást szolgáló 750 milliárd eurós alapot – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője csütörtökön.

A német politikus egy Berlinben szervezett online sajtóbeszélgetésen kiemelte: „mindenkinek tudnia kell", hogy a megerősített együttműködés nevű eljárás révén nincs jogi és technikai akadálya annak, hogy 25 tagország hozza létre a hitelekből és vissza nem térítendő támogatásokból álló, NextGenerationEU (NGEU) nevű alapot.

Ez ugyan „politikailag nem kívánatos”, de természetesen már elindult a gondolkodás arról, hogy mit lehet tenni, ha a december 10-én kezdődő EU-csúcson "az ideológia a realizmus fölé kerekedik", és így nem sikerül a huszonheteknek együtt megteremteni az NGEU-t.

Az alappal és a 2021-ben kezdődő hétéves időszakra szóló EU-s költségvetéssel összefüggésben arról is szólt, hogy a Fidesz EPP-tagságának ügyében döntő fontosságúak „a következő órák és napok”.