2024. április 19., péntek

Újabb tanulmány a Moderna védőoltásaáról

A Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni védőoltásának hatására antitestek képződnek, amelyek az oltás után legalább 90 napig védettséget biztosítanak a New England Journal of Medicine orvosi szakfolyóiratban megjelent tanulmánya szerint.

A védettség időtartama ennél kétségkívül hosszabb, de ezek az első, több hónapra vonatkozó adatok, amelyeket egy tudományos folyóiratban is hitelesítettek.

A közegészségügyi intézetek kutatói bevizsgálták a vakcina második adagjának beadása után 90 nappal a kétféle antitestet. A második oltás 28 nappal követte az elsőt.
A kutatók az antitestek kismértékű, várt szintű csökkenését tapasztalták a beoltott pacienseknél, de ez a szint így is magas volt, és meghaladta a Covid-19-betegségből felgyógyult egykori betegek vérében természetesen képződő antitestek szintjét.
A kísérletek első szakaszában semmilyen nem kívánatos mellékhatást nem tapasztaltak.
Az antitestek az immunrendszer válaszának egyik összetevői, az úgynevezett B-limfociták vagy B-sejtek termelik az antitesteket, a T-sejtek pedig elpusztítják a fertőzött sejteket.
A kutatók megjegyezték, hogy az immunmemória sejtjeit még nem ismerik, de a korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a védőoltás előidézi a killer vagy ölősejtek termelését.