2021. július 24., szombat

Vírusos társadalom

A szociológus nézőpontjából a koronavírus-járványról

Lázár Zsolt neve számos vajdasági egyetemista számára ismert. Sok éve tanít az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Szociológia Tanszékén, ahol többek között kultúr-, művészet-, vallás-szociológiát ad elő akár magyar nyelven is az egyetemisták számára. Nevéhez több kutatás fűződik, számos könyv szerzője, a tartományi tudományos élet elismert képviselője. A közkedvelt egyetemi professzorral a járványügyi helyzet társadalmi hatásairól beszélgettünk.

Lázár Zsolt
Lázár Zsolt

A koronavírus megjelenésekor, tavaly novembertől március végéig igen ellentmondásos véleményeket hallhattunk a járvány súlyosságával kapcsolatban különböző országok vezetőitől. Szerbiában március elején még igen könnyed hangvételű sajtóértekezleteket tartott a kormány és a válságstáb, ezeket igen éles paradigmaváltás követte hetekkel később. A polgárok zavarodott hozzáállása a járvány terjedésének első időszakában magyarázható ezzel?

– A járvány megjelenésekor a polgárok nem nagyon értették, miről is van szó, nemcsak Szerbiában, hanem Európa legtöbb országában, így Olaszországban sem. Itt fontos megemlíteni egy adatot, Olaszországban körülbelül 750 ezer kínai származású vendégmunkás dolgozik, akik közül sokan utazgatnak kisebb-nagyobb rendszerességgel a két ország között. Ez egyfajta magyarázatként szolgál arra, hogyan törhetett be oda a koronavírus olyan hirtelen és nagy hatással. Szerbiában kevesen vannak kínaiak, azok is inkább letelepedtek, üzleteket tartanak, nem utazgatnak, mint a vendégmunkások. A szerbiai intézmények is akkor kezdtek el reagálni a járványra, amikor külföldön nagyon sok vendégmunkást távozásra szólítottak fel. Az embereknek nem volt sok választásuk, muszáj volt hazajutniuk, sokan lázcsillapító gyógyszereket vettek be, csak hogy átengedjék őket a határon. A lakosság körében ekkor már elkezdett tudatosulni, hogy ezt komolyan kell venni. A március végén bevezetett, sokak által kritizált rendkívüli állapot pedig ezt már nyomatékosította. Szociológusként úgy vélem, hogy ez jó döntés volt. Az intézményeknek valahogyan reagálniuk kellett, mert az ország egészségügyi rendszere felkészületlen volt az előállt helyzetre. Bármennyire is nehezen viselték a polgárok, ez feltétlenül szükséges intézkedés volt. A rendkívüli állapot alatt az országnak volt ideje alkalmazkodni a járványhoz, az, hogy pillanatnyilag több fertőzött van és az ország viszonylag működőképes, azt jelenti, hogy immár megvannak teremtve a feltételek a járvány elleni harchoz.

A polgároknak még mindig ellenérzése van a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban. Ennek mi az oka?

– Erre bizonyára létezik több lehetséges válasz is azonkívül, mint amit én művelődés-szociológusként tudok adni. Manapság egy fluid-folyékony társadalomban élünk, az emberek életstílusát mozgékonyság jellemzi, a határok elmosódnak a szabad- és munkaidő között. Amikor dolgozunk, akkor is kimegyünk egy szünetre, társaságban kávézunk, a családdal nem otthon ülünk, hanem közös programokat szervezünk és együtt megyünk el valahová, ahol szórakozunk, társasági életet élünk. Ez egy posztmodern életstílus, a járvány azt jelentette, hogy mindezt meg kell szüntetni, ahogy most is tapasztaljuk. Ettől az életstílustól való megfosztottság-érzés természetes ellenállást, ellenérzést vált ki az emberekből.

Olvastam ilyen-olyan véleményeket, írásokat, amelyek a járványügyi intézkedések hosszútávú következményeiről szólnak. Lehetséges, hogy az embereknek csökken a szórakozási igénye a korlátozások hatására?

– Erre nagyon nehéz megalapozott feleletet adni, ki kellene kutatni. Én nem hiszek egy ilyen opcióban, mert az emberek vágyakoznak a társasági életre. A posztmodern életstílusnak fontos eleme a szabadidő minőségi eltöltése, mint a mozi, színház, kiállítás, koncertek. Ezeken nem is gondolkodunk, mert ezek a modern élet normális velejárói, ugyanúgy, mint a törődés a családi élettel, vagy mint hogy eljárunk dolgozni. Emiatt nem hinném, hogy az életstílusunk jelenlegi korlátozása hosszútávú elidegenedési folyamathoz vezetne. Szerintem az emberek vágya a normális kulturális élet iránt csak erősödik ez alatt az idő alatt.

A társasági életben vannak szokásaink, mint a kézfogás, ölelés, baráti puszi. Azt vettem észre, mintha már távolságtartóbbak lennénk, bizonyos szokások elmaradnának, egyesek már akkor is viselnek maszkot, amikor nem feltétlenül szükséges. Ez vajon lehet pszichológiai következmény, az emberek már hozzászoktak a távolságtartáshoz és maguk sem veszik észre?

Lázár Zsolt, doktori disszertáció megvédésen bizottsági tagként a franciaországi Strasbourg-i Egyetemen 2015 októberében
Lázár Zsolt, doktori disszertáció megvédésen bizottsági tagként a franciaországi Strasbourg-i Egyetemen 2015 októberében

– Ezen már én is gondolkodtam, de csak megfigyelési tapasztalat alapján tudok erre felelni, a pontos választ ez esetben is kutatás tudná megadni. Tudnék egy példát mondani a szlavákról, ugye tudjuk, ezeken az ünnepeken főt búzával kínálják meg a vendégeket. 20 évvel ezelőtt is sűrűn előfordult, hogy egy kanalat használtak a kínáláshoz, időközben megnőtek a higiéniai követelmények, és már egy ideje műanyag evőeszközt alkalmaznak, amit eldobnak. Ezzel azt akarom érzékeltetni, hogy a hagyományos viselkedési módok – amihez tartoznak azok is, amiket maga említett –, idővel változnak, átalakulnak. Ez is szerintem kicsit megváltozik, habár az ölelés, puszi azt szándékozik kimutatni, hogy nagyon örülünk valakinek. Megeshet, lesznek bizonyos problémák, megrökönyödések, zavarok, hogyan is kell viselkednünk az adott szituációban. Fontos itt megemlíteni egy tisztázandó dolgot is: azokat a kulturális elemeket, amikről fentebb beszéltünk, a médiában gyakran tévesen fogalmazzák meg. Sok helyen látom, hogy szociális távolságtartásnak hívják, de ez nem helyes kifejezés. A személyek közötti távolságtartást, amiről most beszéltünk, fizikai távolságtartásnak hívjuk. A szociális távolságtartás a társadalmi rétegek, vagyis státusok közötti távolságtatást jelenti.

Miután az egészségügyi világszervezet (WHO) világjárványt hirdetett március elején, párhuzamosan megjelentek az összeesküvés-elméletek is a világhálón. Talán nem túlzás kijelenteni: ez még mindig tart! Mi okozza az összeesküvés-elméletek népszerűségét, és mennyire fenyegetők ezek a társadalmi rend szempontjából?

– Ez sajnos megkerülhetetlen kérdés ebben az esetben. A válságos idők általában felerősítik az összeesküvés-elméletek terjedését, de mostanra a kommunikációs eszközök fejlettségének és elérhetőségének köszönhetően ez minden társadalmi helyzettől függetlenül jelen van valahol a világhálón. A sok információ ellenőrizhetetlen források nélkül terjed, és igen gyorsan. A közelmúltban épp egy kiváló tanulmányt bíráltam, amely a koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletekkel foglalkozott. A gond csak az, hogy ezek a tudományos szövegek gyakran nehezen érthetőek a hétköznapi emberek számára, emiatt nem is veszik a fáradságot az elolvasásukra. Az összeesküvés-elméletek nagy kihívást jelentenek egy állam számára, mert a társadalmi rend ellen szólnak. A jelenlegi járványügyi helyzetben az államnak meg kell győznie az embereket arról, hogy viselkedjenek az előírásokkal összhangban, mert egy valós veszéllyel állunk szemben. A gond ott keletkezik, hogy ha egy összeesküvés-elmélet erős, gyorsan terjed, és folyamatosan újabb és újabb kétségeket ébreszt az emberekben – ami jelenleg is a helyzet –, akkor megeshet, hogy az intézkedések nem lehetnek hatékonyak. Ettől a hatékonyságtól pedig valójában mindannyian függünk. Sokan sajnos csak akkor szembesülnek a valósággal, mikor már a közvetlen környezetükben történik valami, vagy a saját bőrükön érzik a hatását, ez pedig már késő. Egyébként én sem tapasztaltam sokáig a járvány hatását a környezetemben, a napokban viszont épp tanúja voltam egy súlyos beteg elszállításának – el kell mondanom, ez nem szép látvány. A polgároknak meg kell érteniük, hogy az állam azért állam, mert van egy hatékony intézményes rendszere, aminek a segítségével fenntartja a rendet, biztonságot nyújt a polgárai számára, jelen esetben a járvány terjedését kell megállítania. A kritika mindig szükséges, de megalapozottnak kell lennie, akár tudományos alapokon kell nyugodnia. Még mindig a válságtörzsek tagjai a legkompetensebbek arról dönteni, hogyan kell viselkedni, mit kell tenni, nem pedig a világhálóról levadászott, sokszor ellenőrizhetetlen dezinformációk a mérvadók.

A járvány elmúltával minden bizonnyal visszatér a posztmodern életstílus (Profimedia)
A járvány elmúltával minden bizonnyal visszatér a posztmodern életstílus (Profimedia)

Több oktatási intézmény bevezette a távoktatást. Önnek, mint egyetemi előadónak milyen tapasztalati vannak ennek hatékonyságával kapcsolatban?

– Ami az eredményességet illeti, azt az idő múlásával látjuk majd meg. Az egész helyzet váratlanul ért minden ágazatot, így az oktatási intézményeket is. Én személyesen azt tapasztalom, hogy nagyon redukálva lett a tananyag, emellett nem tudok olyan sikerrel magyarázni, mint amikor személyesen találkozom az egyetemistákkal. Nem látom a reakcióikat, nem tudom, elégséges-e a magyarázat, milyen jellegű bővítésekre van szükség az óra alkalmával. Egyébként, mivel a szociológia elméleti tudomány, talán itt még nem is akkora a baj a távoktatás terén, mint a műszaki vagy az orvostudományoknál, ahol a gyakorlati részt sikeresen valós időben és térben lehet elvégezni. Bizonyos karokon, mint a Művészeti Akadémia, nagyon komolyan veszik az óvintézkedéseket, szerintem az egyetemisták ott sokkal nagyobb biztonságban vannak, mint sok más helyen, ahová elmennek. Mondom ezt azzal a tudattal, hogy sok egyetemista, akik nem járhatnak előadásokra, kimennek a klubokba, ami jó terep a vírusok terjedésének. Az én véleményem az, hogy nem kellett volna megszüntetni az előadásokat, lehetett volna úgy átszervezni, hogy kisebb csoportokban dolgozzunk. Igaz, ez több munkát jelent, én személy szerint szívesen bevállaltam volna ezt az áldozatot, csak meglegyen a személyes kontaktus, mert az pótolhatatlan és nincs alternatívája.

A magánéletét, a munkáját hogyan érintette a járványhelyzet?

– Az egyik kollégám mondta még a kijárási tilalom ideje alatt, hogy nekünk aztán nem sokat számít ez az egész, hisz egyébként is az év jelentős részében könyvtárakba, irodákba, tantermekbe és szobákba vagyunk zárva – mintha csak karanténban lennénk. Munka szempontjából tehát nem volt olyan nagy a változás, persze hétköznapi emberként már én is úgy éltem meg, mint az átlagpolgár. Ott kísért mindenki tudatában a járvány okozta veszély, valaki felköhög, eltüsszenti magát, mi pedig már megrezzenünk. Túlzás nélkül, de igyekszem csökkenteni a találkozásokat, a társas életben való részvételemet, jobban odafigyelek az ellenállóképességem javítására. A közvetlen környezetemben nem tudok vírusos esetekről, de ismerek olyanokat, akik elkapták.

A személyes véleményére vagyok kíváncsi. Ön szerint változtat az embereken, a társadalmon a koronavírus-világjárvány?

– Nem hinném, hogy széleskörű eredménye lesz ennek a keserű tapasztalatnak, mindenesetre most úgy látom, hogy az intézményeknek ez egy jó lecke. Ezen a téren várható nagyobb változás, mert szerintem felkészültebbek lesznek a jövőben, most kiderült, mennyire törékeny lábakon álltak. A polgárok vágyakoznak rá, hogy mihamarabb visszatérhessenek ahhoz az életstílushoz, amit eddig is folytattak. Tudjanak szórakozni, utazni, társasági életet élni. A mostani helyzet egyébként annak a következménye, hogy a nyár folyamán nem történt meg ez az önmegtartóztatás.