Akaratunkon kívül is ma a 21. század második évtizedében a mai városvezetés városrendezési javaslatai, a régmúltig visszanyúló kérdéseket nyitják meg, arra késztetve bennünket, hogy bizonyos, az újvidéki magyarság történetére vonatkozó tényeket megismételjük, vagy újabb adatokat keressünk hozzá.
A múlt héten röppent fel a hír, hogy a Mičurin utca környékére új városrendezési tervet készítenek, és ebben – a sokunk számára, csak Partizán II-ként ismert, a Petőfi Sándor Általános Iskola mellett lévő – tornaegylet épületét nem kezelik műemlékként. Ha a város jó befektetőt talál, az le is bontható. Az utóbbi években szerzett rossz tapasztalatok, arra késztették egyes polgártársainkat, hogy a régi épületek bontását, a zöldterületek felszámolását indítványozó városi tervekre reagáljanak, a szókimondóbb hírközlési eszközök pedig egy újabb, a város hagyományos szellemének felszámolását, a zöldterületek lényeges csökkenését előrejelző vészkiáltást intéztek az újvidékiekhez, többek között, az előbb említett épület kapcsán is.
A lebontásra váró epület
Itt, azonban, nemcsak a későbbiekben a tornaegyletté átvedlő épületről van szó, hanem az újvidéki magyarság, Trianon utáni életének emlékéről is. Az említett épület, az Újvidéki Polgári Magyar Daloskör épülete, egy olyan egyesületéé, amelyik, létezésének fénykorát, éppen a két világháború között élte. A rendelkezésre álló adatok szerint, a Polgári Magyar Daloskört még 1896-ban alapította „az a nótáskedvű” asztaltársaság, amelyik békeidőben, a Zöld Vadászhoz címzett kocsmában eldöntötte, hogy önálló dalegyletbe tömörül. Ennek a dalegyletnek a működése, 1897-től folytonosnak mondható, és a kezdetekkor 136 tagot számlált. Vezetője Belohorszky János ügyvéd volt, a karnagyai pedig Belohorszky Károly és Faust József tanítók voltak. Az egylet működése sikeresnek mondható, és nemcsak a dalkultúra fejlesztése, hanem a műkedvelő előadások megrendezése terén is. Az impériumváltást követően az egyesület első közgyűlését 1919 januárjában tartották meg. Ezen a közgyűlésen döntötték el, hogy az egyesület, az új államban tovább folytatja munkáját. Elnöke Wachtl Imre lett, munkájában pedig Szűcs Ferenc és Apró György segédkeztek. 1919 húsvétját még hangversennyel ünnepelték, de a háborús évek megtették a magukét, és a tagság vagy más daloskörbe csatlakozott, vagy szétszóródott. A Daloskör munkáját, hét év szünet után, 1927-ben újították fel. Az új elnök dr. Wagner Károly lett, Császár Gyula, K. Szabó János és id. Lenkey Gyula vezetőségi tagokkal és Belohorszky Béla karnaggyal. Az első műsoros estet 1927. szilveszter estéjén adták, ahol az énekszámok mellett, egyfelvonásosokat is előadtak. Az, amivel igazán sikert arattak a műkedvelő, az a színjátszás lett. Ezt azonban az új államban dívó szokások és az 1929-től érvényben lévő törvényes lehetőségek nem engedélyezték, így csak egyfelvonásosokat játszhattak. 1930. szilveszterére már a megújult tagság készült, többek között Szkicsák Károly, Becskeházy Böske, Noszek Böske, Volep Böske és az Újvidéki Rádió későbbi kabarészínésze, Gerich Endre is. A Daloskör munkájában jelentkező válságokat vagy karnagycserével, vagy a vezetőségi tagság megújulásával sikerült áthidalni, és Szedlacsek Lajos énekkarvezető és Wiederkomm János, a házi zenekar vezetésében elért eredményei, továbbá az egyfelvonásosok előadása sikereket hozott a lelkes tagságnak. Olyannyira, hogy az új vezetőség 1934-ben akciót indít az egyesületi otthon felépítésére. A tagság pénzt gyűjtött, a vezetőség adományokkal látta el a Daloskört, és a jótállásukkal felvett bankkölcsönből felépült a Polgári Magyar Daloskör új otthona. Így került sor, 1935. december 22-én, a Polgári Magyar Daloskör új otthonának felavatására, „lélekemelő ünnepség” kíséretében.
Az új otthon „újra élesztette” a lelkesedést és a munkát. Az újvidéki magyarság Trianon utáni kulturális életének központjában, színre kerültek a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Három ember a hóban, a Muzsikus Ferkó, és más darabok, amelyek közül voltak olyanok, amelyeket a katolikus Körrel együtt adtak elő. Az eredményességről vall a gyermekeknek szánt előadás, a Jancsi és Juliska mesejáték is. A primadonnák és dísztagok arcképét megfestették, így Mamuzsics Juliskáét is. 1937-ben, országos szinten ünnepelték meg az egyesület negyvenéves fennállását. Megszervezték a magyar dalárdák dalversenyét, amelyen „csaknem valamennyi jugoszláviai magyar dalos egyesület részt vett”. Az 1940-ben, a jugoszláviai magyarok műkedvelő almanachjában, a noviszádi Polgári Magyar Daloskörről a következőket írták: „– Ma egyike a legtevékenyebb jugoszláviai magyar egyesületeknek. A múlt évben női énekkart is alakítottak. Az ifjúság számára kéthetenként kultúrestet rendeznek, amelyeken 200-250 hallgató jelenik meg. Pompás könyvtár áll ezenkívül a tagok rendelkezésére. Az egyesületnek, közel hatszáz tagja van”.
Leírtuk mindezt, hogy tudjuk, ha bontásra kerül sor, mit veszítettünk.
