2024. március 29., péntek

Elsődleges cél a megkezdett beruházások befejezése

Interjú Nagy Norberttel, Topolya község beruházásokkal, idegenforgalommal megbízott tanácstagjával

A topolyai önkormányzat beruházásokkal és idegenforgalommal megbízott felelősét Nagy Norbertnak hívják. Az ifjú tanácstag 1989-ben született, Zentagunarason nőtt fel, most is a falu lakója. Egyetemi tanulmányait alap- és mesterfokon a szabadkai Építőmérnöki Karon végezte el.

-     Az elmúlt években mind a tanulmányaim színhelyén, mind szülőfalumban igyekeztem kivenni a társadalmi életből a részem aktivistaként, valamint több jótékonysági, ifjúsági és sportrendezvény szervezőjeként és résztvevőjeként is kipróbáltam magam. Szabadkán aktív tagja voltam a VIFÓ-nak, majd Zentagunarason az Ifjúsági Klub elnökeként tevékenykedtem, illetve jelenleg is a labdarúgóklub elnökségi tagja, csapattagja vagyok. Az egyetemi tanulmányaim után hazaköltöztem a szülőfalumba, majd a topolyai önkormányzat Területtervezési, városrendezési, építési, környezetvédelmi, kommunális-lakásügyi és gazdasági osztályán kaptam munkát, ahol három és fél évig dolgoztam. Itt engedélyeket adtunk ki, kérvényeket bíráltunk el, valamint kisebb terveket, kivitelezéseket felügyeltünk.

Váratlanul érte a felkérés, hogy a jövőben tanácstagként vegye ki részét az önkormányzat munkájából?

-     Néhány hónap távlatából már átlátom a hatáskörömet, de amikor felkértek erre a feladatra, még nem volt pontos betekintésem rá, szerencsére többen biztattak, bátorítottak, bíztak bennem. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy elfogadtam ezt a kihívást. Az építőmérnöki karon folytatott tanulmányaim által is közel érzem magamhoz a beruházásokkal, építkezésekkel kapcsolatos feladatkört. Emellett az idegenforgalmi tárca is hozzám tartozik. Konkrétan, a község területén zajló építkezéseket kell felügyelnem és koordinálnom. Ez abban merül ki, hogy a kivitelezők és az építkezést felügyelők között kell a kapcsolatot tartanom, és követnem, ellenőriznem a kifizetéseket. Amennyiben tartományi forrásra is számíthatunk, abban az esetben is én veszem fel a kapcsolatot az illetékesekkel az ügyintézés terén.

Több jelentős építkezés is folyik a topolyai községben, jelenleg milyen fázisban vannak ezek a beruházások?

-     Az önkormányzat számára az egyik legnagyobb kihívás a fedett medence építése, illetve a szennyvíztisztító története Topolyán. Folyamatban van a szennyvízhálózat kiépítése is, most az utolsó két kilométer, a várost a szennyvíztisztító berendezéssel összekötő szakasz kiépítése előtt állunk. Emellett ide sorolható a bajsai és a bácskossuthfalvi nyitott fürdőmedence kialakítása, befejezése is. Gunarason egy közösségi terem kiépítése van folyamatban, Zentagunarason, a temetőben pedig egy emlékhelynek a kialakítása.

Az idegenforgalom a másik területe. Hogy alakult az idei év?

A bácskossuthfalvi Rekreációs Központ által kínált nyári kikapcsolódási lehetőségek mellett a pacséri gyógyfürdő is a községbe érkező turisták egyik kiemelt célpontja volt. Rengetegen érkeztek a környező községekből a kis faluba, de Újvidék és Belgrád környékéről, sőt délebbről is sokan jöttek, ugyanúgy, mint a Topolyai-tóra.

Hogy haladnak a tóhoz kapcsolódó beruházások?

- A Topolyai-tó vize a minden évben elvégzett elemzések alapján kifejezetten tiszta, egyedülálló kikapcsolódási lehetőséget kínál a természetes vizeket kedvelőknek. Az autokemping kiépítése egy IPA határon átnyúló projektum keretében zajlik, és lassan a végéhez közeledik. Utoljára egy trafóberendezést üzemeltettünk be a helyszínen, s ennek köszönhetően biztosítottuk a stabil áramellátást. Tervben van a tó mólóinak felújítása is.

Melyek a község további céljai a beruházásokat illetően?

-     Az első az, hogy pontot tegyünk a már megkezdett építkezésekre, de a már meglévő tartalmakat is fontos karbantartani. Persze vannak már kibontakozó elképzelések is, például Zentagunarason a Gyermek- és Ifjúsági Sportközpont elképzelése, aminek a tervdokumentációja most készül. Bajsa dédelgeti a régi álmát, a Zákó-kastély felújítását, ennek már elkészültek a tervdokumentációi. Továbbá a szennyvíztisztító üzembe helyezésével szeretnénk lefektetni a szennyvízcsatorna-hálózatot Topolya valamennyi utcájában.