2024. április 19., péntek

Terítéken a város mezőgazdasági programja

Dr. Pásztor Bálint ismertette a képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendi pontjait

A szabadkai városi képviselő-testület csütörtökön tartja sorrendben negyedik rendes ülését, amelynek keretén belül nyolc napirendi ponttal kapcsolatban döntenek, illetve mondhatják el véleményüket a képviselők. Az ülés apropóján dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke szerdán egy sajtótájékoztatót tartott.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– Az előző ülést megelőző sajtótájékoztatón bejelentettem, hogy hagyományt szeretnék teremteni, és minden képviselő-testületi ülést megelőzően egy sajtótájékoztatón ismertetem a napirendi pontokat annak érdekében, hogy a polgárok betekintést nyerjenek a képviselő-testület munkájába. A csütörtöki ülés napirendi pontjai nagyrészt olyan pontok, amelyek ugyan még várhattak volna néhány hetet, hogy a költségvetéssel egy időben kerüljenek elfogadásra, de a polgármesterrel egyeztetve úgy döntöttünk, hogy még két ülést tartunk az év végéig. Ezt egyrészt azért tesszük, hogy két rövidebb ülést tartsunk, hogy a járványhelyzetben ne kelljen hosszabb időt egy légtérben töltenünk. Másrészt az is indokolttá tette, hogy megérkezett a Mezőgazdasági Minisztérium jóváhagyása a földterületek bérbeadási programjának elfogadására vonatkozóan, és úgy gondolom, hogy a termelőknek az az érdeke, hogy ez a program minél előbb elfogadásra kerüljön, és a városnak is ez az érdeke, hisz az állami földek bérbeadásából bevételt valósít meg. A nyolc napirendi pont közül az első éppen a mezőgazdasági földterületek védelmére, rendezésére és használatára vonatkozó program elfogadását foglalja magába. Ezenkívül módosul a Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezetének alapításáról szóló rendelet. Ezzel a rendelettel a képviselő-testület összhangba hozza a városi idegenforgalmi szervezet működését a turizmusról szóló köztársasági törvénnyel, amelyet a közelmúltban módosítottak. Emellett határozatot hozunk a súlyos beteg gyermekek és fiatalok gyógykezelését segítő alapítvány és a Dr. Rehák László Alap 2020-as évre vonatkozó működési tervének módosításáról – fogalmazott Pásztor Bálint.

A képviselő-testület elnöke emellett elmondta, hogy az ülésen a fennmaradó napirendi pontokban személyiségi kérdésekről döntenek, többek között a Palicsi Állatkert igazgatója, Petar Savić mandátumának meghosszabbításáról.

A csütörtöki ülést a járványügyi intézkedések betartása mellett tartják meg.