2024. március 29., péntek

„Legyetek hát éberek!”

„Abban az időben Jézus így tanított: Vigyázzatok és virrasszatok! Nem tudjátok, mikor jön el az idő. Az idegenbe induló ember is, amikor otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát; a kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon.
Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, vagy éjfélkor; kakasszóra, vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok!” (Mk 13, 33–37)

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Advent első vasárnapján elkezdődik az a készület, amely meghatározza azt, hogy a mi életünkben is jobbra forduljanak, változzanak a dolgok. Maga az advent a latin adventus szóból ered, melynek jelentése eljövetel. Igen Jézus eljövetele az, amelyre készülünk, hogy megünnepeljük megtestesülését. Amikor valaki hozzánk érkezik vendégségbe, bizonyára felkészülünk a vendég fogadására. Kicsit kitakarítunk, rendbe rakjuk dolgainkat, bevásárolunk, hogy a vendég jól érezze magát nálunk, otthon érezze magát. Ez a várakozás pontosan erről szól, meg kell tisztítanunk bensőnket, hogy az Úr, aki eljön, hozzánk otthont találjon a mi szívünkben. De szeretünk-e várakozni? Tagadhatatlan, hogy a mai világ felgyorsult körülöttünk és, hogy ezt a tempót akarjuk követni, de ha nem akkor is valamilyen szinten elsodor bennünket. Ha magunk előtt kígyózó sorokat látunk, rögtön idegesek leszünk, hogy mikor kerülünk már sorra, egyszóval türelmetlenek vagyunk, és ez ma már az élet minden területére jellemző. Nem szeretünk várakozni, mert akkor látszólag nem történik semmi, mert akkor úgy érezzük, hogy értelmetlen az életünk. A folytonos cselekvés (aktivitás) csapdájában élünk. De Istennek pont erre a „nem történik, semmire van szüksége” az életünkben, mert akkor Ő fog majd történni bennünk, akkor munkálkodik bennünk. Meg kell adnunk Istennek ezt az esélyt. Ne féljünk megállni, lassítani, elcsendesíteni életünket, mert akkor megláthatjuk a szívünkben lévő dolgokat, hogy mi minden rakodott le oda, hogy mik a nem oda valók, az oly sokszor elnyomott lelkiismeretünket akkor meghallhatjuk. Életünk elcsendesítése, nem passzivitást jelent, hanem lelki aktivitást. Befelé figyelek a lelkemre. Az Úrra figyelek. Készen állok mindennap találkozni vele. A mai evangélium erre int bennünket: Legyetek hát éberek!

Jézus éberséget kér tőlünk, lelki éberséget, és ezt mindenkitől elvárja, aki követi Őt. De hogyan tarthatjuk fenn a lelki éberségünket a mindennapjainkban? Mit jelent a keresztény ember számára az állandó virrasztás? Első sorban késznek kell lennünk minden pillanatban, hogyha az Úr az ajtón zörget. Ebben az értelemben a virrasztás az idők jeleinek figyelmes szemlélését is jelenti. Jelenti azt, hogy nem merülünk el a mindennapok ügyes-bajos dolgaiban, hanem ezeken túltekintve próbáljuk életünk eseményeit elhelyezni Isten tervében. Ezért a keresztény Krisztusba vetett hitéhez, Krisztus tanításához viszonyítja az őt körülvevő dolgokat. Ez a fáradozás nem pusztán egyéni igyekezet, hanem az egyház egészének küldetéséhez is tartozik. A virrasztás a jelenben élést jelenti. A jelenben úgy élni, hogy a napi kihívásokat vállalni. Isten akaratát tenni úgy, hogy nem dugom strucc módjára homokba a fejem a meglévő problémák elől, hanem meggyőződéssel vallom, hogy Isten gondoskodik a legnagyobb nehézségben is rólam. A jelenben kell élnünk, mégpedig az Isten országáért. Valóra váltani a krisztusi szeretetet tetteinkkel. Isten gondoskodó szeretete olyankor válik valósággá, ha hagyom, hogy általam is cselekedjen. A múlt héten sikerült ezt megtapasztalnom, az isteni gondviselés jóságát. Kicsit megfáztam és beteg lettem. Így egy pár napig ágyban maradtam. De az Úr nem hagyott egyedül a betegségben sem. Szeretettel fordult felém a keresztény testvéreimen keresztül, akik helyettem helyt álltak, akik meglátogattak és ezáltal segítették gyógyulásomat. Ők valóban megélték az evangéliumot és élik is minden nap: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Beteg voltam, és meglátogattatok.” (Mt 25, 35–36). Nekem sokat jelentett ezt személyesen is megélnem.

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Az adventi hajnalok várakozásában, virrasztásában nem szabad, hogy elfelejtsük az irgalmasság cselekedeteit, mert azokat cselekedve mi is fényé válunk. És ezt a fényt nem csak mi várjuk, hanem minden ember várja. Mi keresztények, Krisztus-hordozók, a fény hordozói kell, hogy legyünk minden megnyilvánulásunkban: szavainkban és tetteinkben egyaránt. Igaz, sokszor csődöt mondtunk, ezért van okunk a bűnbánatra. De mindig van lehetőségünk arra is, hogy újrakezdjünk, mert „Most van a kellő idő, most van az üdvösség napja!” (2Kor 2), hogy jót tegyünk.
Ámen.


(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja.)