2024. április 20., szombat

Szabadkán a gyerekek több mint fele nem jár óvodába

Összesen 33 óvónő van betegszabadságon, akiknek fele koronavírussal fertőződött meg

Idén rekordszámú óvodást írattak be szüleik a szabadkai Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény óvodáiba és bölcsödéibe, a koronavírus-járvány elterjedése miatt azonban csak 1700 gyermek jár oda nap mint nap. Veljko Vojnić, az intézmény műszaki igazgatója lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a szabadkai városi közigazgatástól megkapott munkaszervezésre vonatkozó szabályok utasítása óta, miszerint a gyerekek akkor tartózkodhatnak az óvodákban, amennyiben az egy háztartásban élő mindkét szülő vagy gondviselő igazolást visz a munkáltatótól arról, hogy munkáját kizárólag a munkahelyén tudja elvégezni, kevesebb gyermek jár intézményük valamelyikébe.

Szabadkán jelenleg 33 óvónő van betegszabadságon, akiknek fele koronavírussal fertőződött meg, másik részük pedig kapcsolatban áll fertőzött személlyel, és emiatt karanténban van, tudtuk meg az igazgatótól.

(Fotó: Gergely Árpád archív felvétele)

(Fotó: Gergely Árpád archív felvétele)

– A városi közigazgatási utasítás és az óvónők hiánya miatt át kellett szerveznünk a munkát az óvodákban és bölcsődékben. Mintegy 1700 gyermek jár hozzánk jelenleg, a többi gyerekről valamilyen más módon viselnek gondot otthon a szüleik. A kezdetek óta változatlanok nálunk az egészségügyi szabályok. Intenzíven folytatjuk a járvány visszaszorítására előírt intézkedéseket, azaz megmérjük a gyerekek lázát a bejáratnál, azonnal fertőtlenítik a kezüket, a cipőiket, ruháikat. Az alkalmazottaknak kötelező a maszkviselés, az étellel és a tisztasággal foglalkozó beosztottak kesztyűt hordanak. Egy óvoda sincs zárva, és egyikben sincs jelen semmilyen fertőzés. Amennyiben a szülő lázas, akkor megkérjük, hogy ne hozza el gyermekét az óvodába, függetlenül attól, hogy nála nincsenek jelen a fertőzés tünetei. A fertőzött alkalmazottaink 95 százaléka saját családtagjaitól betegedett meg. Ők nagyon felelősségteljesen, azonnal jelezték a változásokat, amit le is ellenőriztek – nyilatkozta Veljko Vojnić.

Közel 3000 gyermek vesz részt az intézmény online nevelési-oktatási programjában.

– A fiatalabbakkal nem foglalkoznak komolyabban ezeken a képzéseken, mert még csak néhány évesek, viszont az iskoláskor előtti generáció tagjaival igen. Erre a célra olyan internetes alkalmazásokat használunk, mint amilyen a Viber és a Facebook – mondta az igazgató.