2024. március 28., csütörtök

Megállás nélkül dolgoznak

Az év végéig befejezik a verbászi Általános Kórház felújítását

A verbászi önkormányzat közvetítésével és koordinálásával, valamint a szerb kormány Közbeszerzési Irodájának 84 millió dináros támogatásával az idén februárban megkezdődött a verbászi Általános Kórház több osztályának, továbbá a bejárat, a liftek és a vizesgócok felújítása. A munkálatok a koronavírus-járvány megfékezésére tett erőfeszítésekkel párhuzamosan folynak, és várhatólag az év végéig befejeződnek.

(Paraczky László felvétele)

(Paraczky László felvétele)

Az év eleje óta folyamatban van a verbászi Általános Kórház felújítása. A munkálatok a koronavírus megjelenése miatt késnek, ám ha minden jó ütemben halad, az év végéig befejeződnek. A kórházban a (fő)bejárat mellett teljesen felújították a betegfelvevő osztályt, a szülészetet, négy liftet, az összes vizesgócot és a sürgősségi osztály több részlegét is, mondta dr. Milan Popov, a kórház igazgatója. Nyilatkozatában rámutatott, a felújítási projekteket jóval előbb elkészítették, így a februárban kezdődött munkálatokat mindössze pár hónaposra tervezték, de a koronavírus-járvány miatt mindent újra kellett szervezni.

− A márciusban megjelent koronavírus miatt korlátozódtak a lehetőségek, pontosabban a felújítási munkálatokat és a kórház munkáját teljesen át kellett szervezni. Ez annyit jelent, hogy a felújításon dolgozókat teljesen el kellett szigetelni, hogy munkájuk folyamán ne érintkezzenek sem a kórházi dolgozókkal, sem a páciensekkel. A megfelelő védőintézkedéseket szem előtt tartva ugyanez érvényes fordítva is, ezért a munkálatokat több fázisban kellett elvégezni, emeletről emeletre haladni, ami persze lassította az egész folyamatot. Ennek ellenére a koronavírus elleni harc mellett szinte megállás nélkül dolgoztunk, ennek eredményeként az új bejárat már csaknem teljesen elkészült, a vizesgócok úgyszintén. Ugyanez vonatkozik a szülészeti osztályra is, amelyet közben ideiglenesen áthelyeztük a Vajdasági Klinikai Központba, továbbá a sürgősségi osztályra is. Mindez mellett két lift már teljesen elkészült, a másik kettő felújítása a napokban fejeződik be. Mindent összegezve reméljük, hogy a munkálatok az év végéig befejeződnek – mondta Milan Popov, aki egyúttal megköszönte a páciensek, valamint a polgárok megértését.