2024. április 18., csütörtök

Segítségért kiáltanak a mozik!

Újvidéken is csak hétvégenként engedélyezett a vetítés

A koronavírus-járvány a hazai moziipart is térdre kényszerítette, noha az a pandémiát megelőző időszakban fellendülést mutatott. Most azonban ez az iparág kiszolgáltatott állapotban van, és kizárólag az állam anyagi segítségében bízhat.

Nebojša Ćetković, az Art vista vállalat igazgatója elmondta, hogy az elmúlt években kemény munkával sikerült felfejleszteni a hazai moziipart, a Szerb Gazdasági Kamara és a Szerbiai Filmközpont is nagy összegeket ruházott be a fejlesztésekbe.

– Szerbia első volt a régióban, ami a filmforgatásokat, a mozilátogatók és az új mozitermek számát illeti. A járvány azonban ezt a pozitív folyamatot teljesen leépítette, mivel a mozikat zárták be először és utolsóként nyitották meg. Az újranyitás csak szeptember 1-jén volt, ami még nagyobb válságot hozott, ugyanis a kiadások jóval nagyobbak, mint a bevételek – nyilatkozta Ćetković.

Hozzátette, hogy az első hullámban még az állam támogatásának köszönhetően sikerült fennmaradni és megőrizni az alkalmazottak munkahelyét, de a válságtörzs legújabb intézkedéseivel teljes lett az összeomlás. Elmondása szerint már több segélykérő kérvényt nyújtottak be a kormánynak, hiszen a járvány újabb hullámait már nem lesznek képesek túlélni. Nagy veszélyt jelent továbbá az, hogy a legújabb filmekre elköltött, hatalmas összegek nem térülnek meg, mivel nem lehet azokat sehol sem bemutatni, sem az idén, sem jövőre.

A válság ellenére a Cineplexxnek sikerült az elmúlt három hónapban két új mozit is megnyitnia a fővárosban, megtartotta mindegyik alkalmazottját, de hogy sikerül-e továbbra is fenntartani ezt a helyzetet január 1-jétől, az csakis az államtól függ.

Ivan Hinić, a Cineplexx mozi programigazgatója és a Szerb Gazdasági Kamara bemutatórészlegének igazgatója tarthatatlannak nevezte a válságtörzs azon döntését, hogy a mozik csak hétvégenként működjenek. – A Cineplexx mozik főként bevásárlóközpontokban – Újvidéken a Promenada plázában – működnek, de ezeknek a létesítményeknek munkaidejét most lerövidítették. Támogatjuk Maja Gojković művelődési miniszter asszony azon kezdeményezését, hogy a kulturális intézményeket külön kategóriaként kezeljék. Ha nem kapunk sürgősen támogatást az államtól, akkor valószínűleg a jövő év elejétől sok alkalmazottunk munka nélkül marad – jelentette ki Hinić.

A legújabb járványfékező intézkedések értelmében a mozik csak pénteken, szombaton és vasárnap tarthatnak nyitva 10 és 18 óra között. A Cineplexx plázamoziba látogatók a hétvégén valószínűleg megtekinthetik majd a Trollok a világ körül, a Házi manók és a Hófehérke és a hét törpe animációs, valamint  a Nagypapa hadművelet és a Tenet filmeket is. Emellett minden bizonnyal vetítésre kerül még az Ime naroda és a Vikend sa ćaletom című hazai alkotás is. A pontos vetítési rendet és a vászonra kerülő filmek címeit szerdánként teszik közzé a mozik honlapjain.