A fehér mécsvirág egy különleges növény, amely fehér virágait este vagy sötétebb, borongós időben nyitja, napsütésben a szirmokat összesodorja.
A 15. jubileumát ünneplő zentai Mécsvirág együttes különleges színfoltja a vajdasági kulturális életnek. Koncertjeik mellett rendhagyó irodalomórákon is rendszeresen fellépnek különböző tematikus műsoraikkal, melyekben a zene versekkel és prózákkal ölelkezik. 15 évvel ezelőtt egy felkérésre készült Radnóti-esttel kezdődött az együttműködésük – jeles költőnknek pedig van egy költeménye, melynek címe A mécsvirág kinyílik; innen ered hát a névválasztás. A mécses lángja világít a sötétben, ahogyan azt a költészet is teszi. Ezt a csodát, ezt a sugárzást közvetíti a Baráth Hajnal Anna, Verebes Krnács Erika és Zsoldos Ervin felállású zenekar is.
Jubileumi koncert a zentai Művelődési Házban (Herédi Krisztián felvéele)
Jubileumukat többek között a napokban megjelent, Folyók fölött című albummal is megünnepelték, amely a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában látott napvilágot. A korong 27 számot tartalmaz, melyek mindegyike vajdasági – zömmel kortárs – költők és írók műveiből íródott.
Az idén elérkezett az együttes megalakulásának 15. jubileuma. Milyen módon ünneplitek ezt meg? A lemez megjelenését például sikerült ilyen ügyesen időzíteni, vagy véletlenül alakult így?
Erika: – Van benne egy kis véletlen is, hiszen ezt az összeállítást körülbelül négy éve elkészítettük, tájoltunk is vele, igen sok előadást ért meg. Miután beért az anyag, mint általában szoktuk, akkor kezdtünk el gondolkodni azon, milyen jó lenne egy lemezen megörökíteni. Kaptunk is rá támogatást az MNT-től és a VMMI-től, sőt el is kezdtük rögzíteni. A dolog különböző okokból elhúzódott. De örülünk neki, hogy épp akkorra készültünk el vele, amikor 15 évesek lettünk, hiszen ez egy zenekar életében nagyon nagy dolog. Ennyi idő alatt számos formáció jön létre és szűnik meg... De ha az emberben van elhivatottság, akkor is kitart, amikor akadnak nehezebb pillanatok.
Anna: – Az elhivatottság mellett ez annak is köszönhető, hogy nagyon jó barátok vagyunk, rendkívül szoros a kötelék hármunk között, így már-már családként működünk. Mindent meg tudunk egymás közt beszélni, támogatni tudjuk a másikat minden körülményben. Igazi összetartó csapat vagyunk.
Erika: – És rendkívül fontos az is, hogy együtt tudunk gondolkodni, mert amellett, hogy szeretjük, ki is egészítjük egymást.
Ha most turnéra indultok az albummal, hogyan tudtok megküzdeni a járvány állította akadályokkal? Vagy elhalasztjátok?
Anna: – 15 koncertet terveztünk, de ez most sajnos meghiúsult. Viszont kaptunk egy remek lehetőséget: a Pannon Televízióban felvesszük a rendhagyó irodalomóráinkat, amit aztán a tanárok felhasználhatnak az online oktatás keretein belül. Ezáltal igazából még több helyre eljuthatunk. Szóval egyáltalán nem vagyunk elkeseredve.
Ervin: – Természetesen azért mi is az interaktív fellépéseket részesítjük előnyben, amikor erre lehetőség van, hiszen akkor tapasztaljuk meg igazán a közönség reakcióit. Hiányzik az az energia, amit tőlük kapunk, amitől feltöltődünk, és igazán azt érezzük, hogy ezért megéri csinálni. Alig várjuk, hogy ennek ismét a részesei lehessünk.
Tizenöt év elteltével hogyan emlékeztek vissza a kezdetekre? Ki milyen előadói múlttal, tudással érkezett a zenekarba?
Erika: – Magam még 1982-ben kezdtem el rendhagyó irodalomórákkal foglalkozni előadóművészként, többnyire egy színészhez vagy zenészhez csapódva. Hamar megtanultam, hogyan lehet a legjobban tálalni, amit a közönségednek szeretnél nyújtani, amit szándékoznál vele megszerettetni. Minden évben végigjártam az általános vagy a középiskolákat egy-egy műsorral, nem ritkán 140 előadásom is volt évente. Az elhivatottság érzése is eközben alakult ki bennem, hogy ezt csinálni kell, mert a gyerekeknek szükségük van rá. A Mécsvirág mindehhez hozzáadott egy pluszt. Nem utolsósorban levette rólam azt a hatalmas terhet, hogy egyedül találjam ki, készítsem el és szervezzem meg a műsorokat. Azt hiszem, mi minden szempontból nagyon erősítjük egymást.
Anna: – Olyan családban nőttem fel, amelyben mindenki rendkívül fontosnak tartja a kultúrát. Például már kétévesen személyesen is volt szerencsém megismerni a Kaláka zenekar tagjait, a zenéjükön nőttem fel. Teljesen természetes volt számomra, hogy egy ilyen közegben élek. Kisiskolás koromtól szavalóversenyeken vettem részt, később a Szélrózsa leánykórus tagja lettem, együtt dolgozhattam Bodor Anikóval, ami szintén nagy áldás az életemben. Még később megismerkedtem Ervinnel, akivel megzenésített verseket adtunk elő iskolákban. Vele utóbb részt vettünk az Énekelt Versek Zentai Fesztiválján is Apropó együttes néven, és el is hoztuk az első díjat. Ez már megerősített bennünket abban, hogy ezt folytatni kell. Ebből sarjadt ki a Mécsvirág együttes.
Ervin: – Rajtam a szüleim már egészen kiskoromban látták, hogy a zene szerelmese vagyok, mégsem volt meg bennük a kellő bátorság, hogy zeneiskolába írassanak, ezért négy év csúszással kezdtem zongoraleckéket venni. Így az általános iskola befejezése után nem volt bennem sok hit, hogy a középzenei suliba való beiratkozáshoz szükséges különbözetit meg tudnám valósítani, ezért maradt a közgazdasági technikum Zentán. Azonban rögtön rájöttem, hogy a zene ennek ellenére sem maradhat ki az életemből. Szerencsére éppen ekkor talált rám a Kiriana együttes, akik épp gitárost kerestek. Én velük vettem részt az Énekelt Verseken, és engem is itt szippantott be a dolog, a zene mellett ráadásul az irodalom is. 2009-ben aztán egy zenei főiskolát is sikerült elvégeznem. Most pedig itt vagyok ebben a csapatban, és ennek rendkívüli módon örülök.
Hogyan folyik nálatok az anyagok elkészítése?
Erika: – Ahogyan fentebb említettem, kiegészítjük egymást, megvan, hogy ki miben a legjobb. Valakinek felvetődik egy ötlete, a másik kettő erre azonnal reflektál. Így a műsoraink általában pillanatok alatt összeállnak. Sőt, gyakran az a probléma, hogy túl hosszú az anyag, ezért utóbb le kell szűkíteni. Mégpedig egy mondanivaló mögé, mivel nálunk mindegyik műsor egy-egy nagy mondat. Minden szám magában is megállja a helyét, de ha figyelmesen végighallgatod az anyagot, akkor ez tetten érhető számodra.
Mindig nagyon ügyesen állítjátok össze a repertoárotokat. Miért éppen versek? Egyes vélemények szerint egy igazán jó költeményből nehéz jó dalt készíteni...
Ervin: – Kezdetben vért izzadtam egy-egy vers megzenésítésével. Hosszú fejlődési folyamatra van szükség, hogy az ember kezdje megérezni, mit érdemes és mit nem szabad megzenésíteni. Jelenleg már rendelkezünk ezzel a képességgel, éppen ezért történik meg az is, hogy bizonyos költemények elmondva kerülnek a műsorainkba. Engem a megzenésítésben mindig a ritmika determinál, meghallom az adott mű belső ritmusát, aztán ebből indulok ki. És abból, rám hogyan hat az adott mű hangulata. Ahogy nekem szól, azt fogom interpretálni. Egyes verseket tehát elmondunk, másokat eléneklünk, a „mécsvirágos kuriózum” pedig szerintem az, amelyeket „vegyesen” adunk elő.
Erika: – Mindig úgy válogatjuk a szövegeket, hogy azokat mind igazán a magunkénak érezzük. A saját gondolatainknak, persze a költő szavaival megfogalmazva. És ami még ennél is fontosabb, hogy a befogadóié is legyenek. Az új album például kizárólag vajdasági tollforgatók munkáit tartalmazza. Nem könnyű feladat kortárs műsort összeállítani, mert szűk a közönsége. Ezeket a szimbólumokat nem mindenki érti vagy szereti. Ezért rendkívül fontos, hogy milyen gondolatra fűzöd fel az összeállítást. Amikor felvezetésként magára a témára felhívod a közönséged figyelmét, akkor azután valószínűleg már sokkal könnyebb lesz a dolgod előadás közben.
Anna: – Magam is kihangsúlyoznám annak jelentőségét, hogy a jubileumi lemezünkön vajdasági kortárs irodalmárok munkáit sorakoztatjuk fel. Annyi csodálatos mű születik itt jelenleg is a közvetlen környezetünkben, hogy ezeket kell értékelni, felemelni, foglalkozni velük. Mert élhetjük úgy is az életünket, hogy boldogok vagyunk a magunk helyén, de úgy is, hogy folyamatosan elvágyódunk és ebben megkeseredünk... Mi itt próbálunk boldogulni, megtalálni a helyünket, és ezt szeretnénk közvetíteni is, hogy mások is érezzék meg ugyanezt.
Az új lemez munkálatai közben milyen újdonságok adódtak még?
Ervin: – Ezúttal kicsit más volt a zenei koncepciónk a megszokottnál, abból a szempontból, hogy észrevettük, a kortárs költők jelentős része eleve dalokat alkot, illetve meg is zenésíti őket. A nagy feladat most az volt, hogy ezeket jól tudjuk interpretálni. Ismét egy félelem: nehogy gyengébb legyen a miénk az eredetinél. Aztán újra megnyugtattam magam, nagy baj nem történhet, hiszen mindenképpen és egyértelműen „mécsvirágos” lesz, akárhogyan is nyúlunk hozzá. Természetesen továbbra is igyekeztünk a tőlünk telhető maximalizmussal és bátorsággal dolgozni rajtuk, kicsit kiragadva ezeket a dalokat a komfortzónájukból. Izgalmas volt számunkra ez a munka is, hiszen általa valami újban is kipróbálhattuk magunkat.
Mik a rövidebb és hosszabb távú terveitek? Hogyan látjátok az együttest – mondjuk a következő tizenöt évben?
Anna: – Már ez is Isten áldása, hogy ez a tizenöt év megadatott nekünk, és bizakodunk a következő tizenöt vagy még több esztendőben is. De az bizonyos, hogy ez egy olyan erős csapat, amelynek fontos a haza, a család és ez a közösség, ezért folytatni fogjuk, ameddig csak lehet. Továbbadva ezeket az értékeket gyermekeinknek, unokáinknak is.
Ervin: – És persze rendkívül fontos lenne továbbá, hogy maradjunk még itt magyarok, mert akkor többek között erre a műfajra is szükség lesz. A mi műsorainkat a Szerb Nemzeti Színházban egészen biztosan nem fogják előadni, mivel ott nincs erre igény.
Erika: – Az albumon is hallható Szűgyi-versben szerepel, hogy a magunk helyén vagyunk. Én úgy hiszem, ennek így is kellene maradnia. Ugyanez a költemény úgy kezdődik, ha magadba zártad a tájat, a kertet, az udvart, a házat, az utat, a folyót, a fákat, magadban hordod otthonod. Ez a vers a mi gondolatainkat is tolmácsolja, és amíg mi úton vagyunk, járva a vajdasági tájat, addig a magunk helyén vagyunk.
