2024. március 29., péntek

Mise a délvidéki áldozatokért Kiskunhalason

Imával emlékeztek november 29-én Kiskunhalason az alsóvárosi plébániatemplomban azokra a hideg napokra, amikor a jugoszláv haderő etnikai tisztogatása nyomán több tízezer ember vesztette az életét.

A kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület segítő szervezése mellett a Keskenyúton Alapítvány felhívásához Kiskunhalas is csatlakozott, az 1944/45-ben meggyilkolt délvidéki áldozatok emlékére felajánlott szentmisék kapcsán. Hozdik Zsolt plébános – aki a misét celebrálta – külön felhívta a figyelmet az egyházi áldozatokra.

„Az embertelen kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok nem kímélték a magyarokat, a németeket, de még a szerbeket, horvátokat sem. Válogatott kínzások mellett öldököltek az erre parancsot kapott alakulatok” – mondta Végső István egyesületi elnök, történész. „Célpontjaik voltak a keresztény egyházak is, különösen a papok és az apácák. 1944/45-ben a Délvidéken az aktívkorú férfiak mellett az idősek, a nők és a gyermekek bántalmazása is jellemző volt. Akit meg akartak hurcolni, de még nem öltek meg, azokat lágerbe zárták. Ezek a táborok 1948-ig működtek a délvidéki területen. Kiskunhalasra is számos menekült érkezett ezen üldözések miatt” – emlékeztetett.