2021. július 26., hétfő

A francia belügyminiszter szerint csaknem 100 rendőr sebesült meg a hét végi tüntetéseken

Kilencvennyolc rendőr sebesült meg Franciaországban a nemzetbiztonsági törvény vitatott módosítása elleni tüntetéseken a francia belügyminiszter vasárnapi bejelentése szerint.

Fotó: Beta/AP
Fotó: Beta/AP

Twitter-üzenetében Gérald Darmanin leszögezte, hogy a felelősöket meg kell büntetni, és együttérzéséről biztosította a sebesülteket.
A rendőrök bántalmazásáról több, a tüntetéseken készült, és az internetre is felkerült felvétel tanúskodik.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet közlése szerint a párizsi tüntetésen megsebesült egy szíriai újságíró is. Christophe Deloire, a szervezet főtitkára szombat este Twitteren azt írta, hogy Amír al-Halbit a rendőrök bántalmazták.
Az AFP francia hírügynökség úgy tudja, az ügyben a rendőrség belső vizsgálatot indított.
A rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN szerint vidéken két tüntető tett bejelentést őket ért erőszakkal kapcsolatban, és egyelőre nem tudni, hányan sebesültek meg azok közül, akik a fővárosban vonultak utcára.
Szombaton hetven francia nagyvárosban több mint százezren tüntettek a vitatott módosítás ellen, beszámolók szerint Párizsban a felvonulást anarchista rendbontók próbálták megzavarni.
Újságíró szervezetek, baloldali pártok, szakszervezetek, jogvédő szervezetek együtt hívták országszerte utcára az embereket az ellen kormányjavaslat ellen, amely alapján a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek, felvételek közzétételét a hatóságok akár 45 ezer eurós bírsággal és egy év szabadságvesztéssel is büntethetik.
A kormány álláspontja szerint az intézkedéssel a rendőröket szeretnék védeni a közösségi oldalakon szervezett gyűlöletkeltő felhívásokkal szemben, amelyekre elsősorban a tavalyi sárgamellényes tüntetések idején voltak példák.
Jóllehet a szabályozás kimondja, hogy csak a rosszhiszemű közzététel büntetendő, a bírálók szerint a módosítás korlátozza a médiaszabadságot és az esetleges rendőri túlkapásokról szóló tájékoztatásokat.
Az ellenzők azt is kifogásolják, hogy a rendőri túlkapások többsége büntetlen marad, ha azokról nem készülhet felvétel akár újságírók kameráival, akár állampolgárok mobiltelefonjaival.