2024. április 19., péntek

Megbüntették az Apple-t

Mégsem vízállóak az okostelefonjai

Az olasz monopóliumellenes bizottság mintegy 10 millió eurós büntetést szabott ki az Apple International és az Apple Italy vállalatra a félrevezető reklámai miatt és amiatt, hogy nem teljesítette azt a kötelezettségét, amire mobilvásárlás esetén garanciát vállalt – írja az Agi ügynökség. Az Apple cég ugyanis a hirdetésekben azt állítja, hogy az okostelefonjai 4 méter mélységig és 30 percig meríthetők vízbe. Vizsgálattal azonban kimutatták, hogy ez téves, a vállalat állítása ugyanis csak az Apple okostelefonok laboratóriumi mérésére vonatkozik, amikor statikus és tiszta vizet használnak, ez pedig nem felel meg a valóságnak. A hatóságok büntetést szabtak ki a vállalatra, mivel nem ismerte el a vásárlóknak a vízzel vagy más folyadékkal okozott károkat, annak ellenére, hogy erre garanciát vállalt. Az Agi ügynökség írása szerint Olaszországban a legkeresettebb mobiltelefon-márka a Samsung, a második helyet pedig a kínai Xiaomi foglalja el. Az Apple mobiltelefonok a negyedik helyen szerepelnek, és az idén mintegy 10 százalékkal csökkent az eladásuk.