2021. szeptember 28., kedd

Alkoss folyton újat és őrizd meg a régit!

A magyarkanizsai régiségkereskedőnél nincs, ami nincs

Magyarországon élő ismerősöm emlegette a közelmúltban, hogy a meglévő itthoni házát régi stílbútorokkal szeretné szebbé tenni, és meg is bízta egyik barátját, hogy nézzen be Bagi Antonijhoz, mert nála aztán tényleg nincs olyan, amit ne lehetne fellelni. Ha véletlenül nincs, akkor beszerzi. A magyarkanizsai régiségkereskedőnél az almáriumot díszítő hímzés is azt hirdeti, amit ő maga is vall: Alkoss folyton újat és őrizd meg a régit!

Az utcán már látjuk, régi darabokról van szó (Jenei Klementina felvétele)
Az utcán már látjuk, régi darabokról van szó (Jenei Klementina felvétele)

A piactól nem messze lévő ház előtt mángorlón akadhat meg a szem, de nem is sejtem, hogy ahogy beljebb haladok, egy egész háznyi régiség tárul elém. A köcsögöktől kezdve a régi, katonai ládán keresztül a szecessziós bútorokon pásztázhat a szem, ameddig ellát, talán órákat kellene itt tölteni, hogy minden részletet kellőképp meg lehessen figyelni. Aztán beszélgetésünkkor kiderül, nem is ez az egyetlen lerakat, sőt, annyi halmozódott fel az évtizedek alatt a tárgyakból, hogy folyamatosan bővíteni kell a rakteret. Kacatoknak tűnő fél életek, mesélő dolgok, amiken el lehet mélázni, hogy milyen utat járt be, kinek az életében milyen szerepet töltött be egy-egy szófa, festmény. Itt meg lehet érezni, hogy a dolgoknak lelke van, ha valaki fogékony rá, semmiképp se lehet azzal a gondolattal eljönni onnan, hogy ez egy vackokkal teletömött raktár volt. Üres kézzel meg főleg nehéz eljönni, legfeljebb, ha a pénztárca üres. A kereskedői vénával gazdagon megáldott Antonij több mint négy évtizede él a régiségek bűvöletében, és örömmel meséli, hogy ezt csak lélekkel érdemes csinálni.

– Nyolcéves voltam, amikor az iskolás barátommal cserébe bonyolódtunk. Nekem volt egy szép nadrágszíjam, ami neki tetszett, neki meg egy szép órája, szóval a kereskedői véna már akkor elkezdett dolgozni, és aztán csak még inkább fokozódott. Tanítás után a vasat vittem a hulladékfelvásárlóba, aktívan pedig harmincnyolc éve foglalkozom a régiségek felvásárlásával és továbbadásával – kezdte a mesélést, számomra pedig egyből felvetődött a kérdés, hogy az avatatlan szemnek nem akkora értéket képviselő tárgyak mindegyikét sikerült vajon mindig eladni? De azonnal meg is kapom a bölcs választ, hogy előbb-utóbb minden a helyére, a megfelelő személyhez kerül. A bölcsességek pedig a rá nagy hatással lévő édesanyjától hagyományozódtak, pont úgy, mint a régiségek szeretete és megbecsülése is.

Kincsek között a gyűjtő (Jenei Klementina felvétele)
Kincsek között a gyűjtő (Jenei Klementina felvétele)

– Édesanyám Szlovéniában dolgozott, és a testvéreim közül ketten ott is telepedtek le, az idősebb bátyám és én pedig visszajöttünk Kanizsára. Engem visszavonzott a Tisza és a környezet, pedig ott is gyönyörű minden, mégis hazavágytam. A bátyámnak is ott volt régiségboltja, tehát előttem volt a példa. Viszont szívvel kell ezt is csinálni. Ha megveszek valamit, nem sietek eladni, nem bánom, ha nálam van hosszabb ideig,  kicsit ragaszkodom is ezekhez a tárgyakhoz. Ha veszek egy még szebbet, akkor nem sajnálom csak továbbadni. Most már annyi minden halmozódott fel, hogy bővíteni kell a helyet, ahová szépen el lehet helyezni a tárgyakat, mindegyiknek méltó teret adva, hogy a szemlélődő is meg tudja azt nézni teljes pompájában – magyarázza a régiségszerető, aki huszonöt éves korában, a kezdetekkor még egészen másképp szerezte be és kutatta fel a tárgyakat, azonban azóta már közel s távol ismerős a neve.

– Mivel semmim nem volt, busszal utaztam a falvakra, házról házra. Más világ volt az akkor! Egy kis bőrönddel indultam meg. Akkoriban az emberek nem szívesen váltak meg a régi tárgyaktól, nem is cserélték le olyan gyorsan azokat, pénzből is több volt. Mára sok gyűjtő elhalt, a régiségekből most hatalmas a kínálat. Valamikor Németországba vittük ki, most onnan hozzuk vissza ezeket az értékeket. Manapság egész másképp zajlik ez. Az ismerősök egymásnak szólnak, először meggyőződnek arról, hogy a felvásárló becsületes és nyugodt szívvel beengedhetik a házukba  – mondja Antonij, aki a környező falvak mindegyikében jártas, de távolabbi berkekben is. Hiába van például Szabadkán még sok régiségkereskedő, nagyon sokszor szólnak neki onnan, mert ismerik, megbíznak benne és mint mondja, őt nem kizárólag a haszonszerzés hajtja, mert a munkahelye mellett ezt a tevékenységet szeretettel végezte mindig is.

Régen megadták a módját, szépen, magyarul (Jenei Klementina felvétele)
Régen megadták a módját, szépen, magyarul (Jenei Klementina felvétele)

Udvari látkép (Jenei Klementina felvétele)
Udvari látkép (Jenei Klementina felvétele)

Ékessége lehet majd bármelyik üzletnek (Jenei Klementina felvétele)
Ékessége lehet majd bármelyik üzletnek (Jenei Klementina felvétele)

– Az apróságokon haszon nincs. Egyszerűen szeretem ezt csinálni, tevékenyen töltöm az időt. Anyukám is mindig azt mondta: gyerekeim, a vantól sose féljetek! De mosolyogva gondolok arra, mikor két idősebb asszony a ház előtt, a piac felé haladva hülledezett, hogy mennyi kacat van itt! Amit az utcáról, a nyitott kapun át láthattak. Azóta egymás közt mondogatjuk is a családdal, hogy a kacatok, ámbár beljebb haladva látható, hogy nem csak apró tárgyak vannak és számomra ez mind kincs! Egész Szerbiát, de Magyarországot bejárva is gyűjtöm és bővítem a már most is hatalmas kínálatot. A vevő szemével látok, tudom, mi az, amit szeretni fognak, amin megakad a szem, de a praktikus dolgok is helyet kell, hogy kapjanak. Nálam nincs olyan, ami nincs! Nemrégiben répaszeletelőt keresett valaki, mint mesélte, már huzamosabb ideje. Annyira megörült, hogy nálam megtalálta, hogy még felárat is fizetett.

 – Ezek után már felmerül a kérdés, hogy milyen körből kerülnek ki a vásárlók, amire megint csak nincs pontosan körülhatárolható válasz, mint ahogy oly sok minden másra se lehet rámondani, hogy csak fehér vagy csak fekete.

– Én mindent megveszek, de kifejezetten szeretem a szépet, ahogy a vásárlók is. Egész Vajdaság területéről és mindenféle rétegből, mindenféle anyagi háttérrel rendelkezők felkeresnek. Értelemszerűen, akinek vékonyabb a pénztárcája, nem egy barokk bútorért keres fel.Viszont a legapróbb tárgyaktól kezdve az egészen nagyokig minden megtalálható nálam, azok is nagy élvezettel sétálják körbe a kínálatot, akik szenvedélyes régiségkedvelők, de nem kell azt hinni, hogy minden kizárólag az üzletről szól. Az utóbbi időben előszeretettel használják dekorálásra a régi eszközöket, mintha megnőtt volna a divatja, vagy talán elkezdtük megbecsülni a valódi, jó minőségű, lélekkel és kiváló alapanyagokból, szakértelemmel készítetteket, mert össze se lehet hasonlítani egy, a gyárból kikerült bútordarabbal ezeket a régieket, amik kézzel, nagy gondoskodással és szívvel készültek.  Vannak olyan dolgok, amelyek évekig nálam vannak, de nem bánom, még nyolcvanas években vásárolt régiségeim is vannak, de előbb-utóbb minden gazdára lel, ettől nem tartok. De nem is akarok hatalmasat nyerészkedni, nálam minden olcsó. Most már szinte csak a nagyvárosokban lehet régiséget találni, például Kikindán. De tartom magam ahhoz is, ha valamit az Isten nem nekem szánt, nem kell erőlködni vele, ami kell, előbb-utóbb eljut hozzánk. Szabadkán szerettem volna egyszer gyönyörű dolgokat vásárolni, de nem jutottunk egyről a kettőre. Öt év múlva csörrent meg a telefonom, és minden abban az öt év előtti állapotban várt rám. Van ilyen is. Ami a miénk, eljut hozzánk, de erőltetni nem szabad – mondja a régiségkereskedő, akinél a világ sok tájáról megfordultak már. A mostani helyzet viszont erre is rányomta a bélyegét, most a belföldiekre lehet számítani.

Az egyik szobába nem rég érkezett az ebédlőszett, a székek felemeléséhez komoly muszkli kell (Jenei Klementina felvétele)
Az egyik szobába nem rég érkezett az ebédlőszett, a székek felemeléséhez komoly muszkli kell (Jenei Klementina felvétele)

– Már városonként változnak az igények. Míg például a helybeliek csak kisebb dolgokért néznek be, addig például a zentaiak már több minden után érdeklődnek. Belgrádból is gyakran meglátogatnak, a sok év alatt megismertek, tudnak a létezésemről és meg is szokták, hogy minden megtalálható – mondja Antonij, akinek jó és rossz tapasztalata is volt már az évek során.

– Megesett, hogy megalkudtunk valamire, aztán hiába mentem, meghiúsult minden. De hogy a szépet is említsük, volt olyan, hogy felderült a lelkem, amikor egy olyan házba vezettek, ahol minden eladó volt, a szecessziós bútorok tömkelege. Az adrenalin működik ilyenkor, hogy ennyi szépség, ennyi, a múltnak lecsengett varázsa, amit megmenthetek, nem az enyészeté lesz – a szenvedélyes kereskedő ezek szerint nem is csak kereskedő, bár azt nem tudja, sikerült-e átörökíteni ezt a szenvedélyt a gyerekeinek. Mindenesetre reméli, mert az arcán látszik a boldogság és az elégedettség, amikor a régiségkereskedésről beszél, az is örömmel tölti el, ahogy a vásárlók tőle távoznak, de számára se elhanyagolandó ezeknek a tárgyaknak az eszmei értéke. Egy vadászszobor a kedvence, ami az otthonában lévő régiségszobában van, amelyek közül semmi nem eladó, mert az ő szívének drága.