2021. július 28., szerda

A kisebbségi szerződésekről

Lord Rothermere előszavával, a Magyar Revíziós Liga kiadásában jelent meg Sir Robert Donald Trianon tragédiája – Magyarország szózata az emberiséghez című, a trianoni diktátum nyomán született utódállamokban élő magyar kisebbség helyzetét bemutató tanulmánykötete. Évszám ugyan nem szerepel a címlapon, de az előszó írója kiemelte: közeledik annak a fegyverszüneti napnak a tizedik évfordulója, mely véget vetett a világháborúnak, s tárgyalóasztalhoz ültette a győztes és a vesztes államok képviselőit. Mivel a compiègne-i fegyverszüneti egyezményt 1918. november 11-én írták alá, alapos okom van feltételezni, hogy a jeles kiadvány valamikor 1927 táján jelenhetet meg. Ez azt jelenti, hogy a Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszláviában járt angol újságíró immár közel egy évtizednyi kisebbségi sors teremtette élethelyzetekkel szembesülhetett. Elmúlt egy évtized, Európa közép- és dél-keleti tájain azonban „még mindig szétszórtan hever az a gyúlékony anyag, amely az utolsó nagy tűzvész okozója volt. A jövő évtized fogja megmutatni, hogy vajon egy új – egy pusztítóbb, vadabb – katasztrófa fogja-e elárasztani a világot, mint volt az emberiség utolsó máglyára hurcolása, s pecsételi meg a nyugati civilizáció végzetét? Véleményem szerint e rettenetes veszedelemből nincs menekvés, ha hagyjuk, hogy az események tovább sodródjanak” – fogalmazta meg a kötethez írt bevezetőjében a később beigazolódott meglátásait lord Rothermere. A pályatársa, sir Robert Donald független hírlapíró és tapasztalt kutató éveken át azzal a szándékkal járta az utódállamokat, hogy föltárja „az emberiséget fenyegető veszélyeket”. Nézete szerint a Népszövetség feladata lenne, hogy megvizsgálja a Kisebbségi Szerződések végrehajtásának kérdését, amely egyébiránt az Egyezségi Okmány alapján is kötelessége lett volna. A Népszövetség politikáját azonban a háttérben „legtöbbször kicsinyes cselszövések” alakították.

A békeszerződések megalkotóinak meggyőződése volt, hogy a Kisebbségi Szerződések aláírásával megtették a kellő óvintézkedéseket, hogy megvédjék az új államokba kebelezett 3 500 000 főnyi magyar kisebbségek politikai, vallási, nyelvi, magánjogi, erkölcsi és gazdasági jogait. „A Trianoni Szerződés végső próbaköve az, hogy miképpen hajtatnak végre a Kisebbségi Szerződések: hogy azoknak alapvető rendelkezései a szerződések szelleme és betűje szerint és liberálisan magyarázva alkalmaztatnak-e, úgy, hogy a nemzetiségi ellentéteket enyhítik, és baráti határokat teremtenek; vagy félre dobják, és félremagyarázzák őket, hogy visszaállítsák a faji uralom feltételeit – a világháború egyik okát” – fogalmazott a könyv bevezetőjében lord Rothermere.

Sir Robert Donald könyvéből azután kiderül, hogy amíg a nyugati államok úgy tekintik Csehszlovákiát, mint „a békeszerződések legszebb virágát Versailles kertjében”, a csehek rosszabbul bánnak a kisebbségeikkel, mint amilyen sorsuk nekik volt a háború előtti, sötétnek vélt korokban. A bosszú politikája teljes erejében virul, és a terror „mint egy hullám söpör keresztül Szlovenszkón”. A csehek, sutba dobva legünnepélyesebb fogadalmaikat, az elnyomás során az egykori császárság legbrutálisabb eszközeihez nyúlnak. Erdélyben a román uralom is az elnyomást és a terrort hozta a magyarság számára, papokat, tanítókat zártak börtönbe, gyülekezeteket számoltak föl a hatóságoknak, miközben birtokaitól is megfosztották a kisebbségek tagjait.

A jugoszláviai magyarok sérelmei Európában kevesebb részvétet keltettek, mint más kisebbségeké, mert a figyelmet a szerb állam belső zavarai, a politikai összeesküvések, és a horvátokkal egyre inkább kiéleződő konfliktusok foglalták le. A jugoszláv Kisebbségi Szerződés 7. szakasza kimondja: „Minden szerb-horvát-szlovén állampolgár faji, nyelvi vagy vallási különbség nélkül egyenlő a törvény előtt, és ugyanazokat a polgári és politikai jogokat élvezi.” Ezzel a délszláv állam az antant hatalmakkal szemben arra kötelezte magát, hogy semminemű törvénye, rendelete, vagy hivatalos intézkedése „nem lesz ellentmondásban vagy ellentétben a szerződés rendelkezéseivel”, ennek azonban a valóságban nyomát sem tapasztalták; 52 000 volt azoknak a magyaroknak a száma, akik 1918 óta Jugoszláviát önként elhagyták, vagy a hatóságok kiutasították az országból.

Az elcsatolt délvidéki magyar területen 622 felekezeti, községi és magán, továbbá 262 állami iskola volt, közülük 650 iskolában magyar volt a tanítási nyelv, közel 240 iskolában pedig szerbül és németül tanítottak. A jugoszláv alkotmány 16. szakasza ellentétben volt a Kisebbségi Szerződés rendelkezésével, amikor kimondta, hogy a közoktatás kizárólag állami lehet. Ennek alapján az állam a magyar közép-, kereskedelmi- és szakiskolákat a tanítóképző intézetekkel együtt megszüntette. Jugoszláviában nincs egyetlen tanítóképző intézet sem, ezért a „magyar közoktatás jövője kétségbeejtőnek látszik, ha az elnyomásnak nem volna meg az az üdvös eredménye, hogy növeli a népnek hitéhez és fajához való ragaszkodását”. Az állampolgárság kérdése törvényileg rendezetlen, ezért a magyarság képviselői nem vehetnek részt a politikai életben. A hatóságok mindent elkövetnek, hogy a magyarok ne kerüljenek föl a választói listákra. A honosított állampolgárt is megfosztja a hivatalviselés lehetőségétől az a rendelet, amely az országban való tízévi tartózkodástól teszi függővé a szolgálatot – miközben az új ország sem volt tízéves [M. F.] –, s ezért a magyar tisztviselők ezreit bocsátották el. Az adórendszer Ó-Szerbiának felettébb kedvezett, az állami jövedelem háromnegyedét az újonnan szerzett területek lakossága fizette, miközben a magyarok minden bankbetétjüket, hadikölcsön-kötvényüket elvesztették, s jelentősen megfogyatkoztak a kereseti lehetőségeik is.

Sir Robert Donald könyv megírásakor arra vállalkozott, hogy fölhívja az európai közvélemény figyelmét az utódállamokban tapasztalt jogsértésekre. Lord Rothermere a kötethez írt bevezetőjében így fogalmazott: „A veszedelem érzése, amely minden pillanatban háborút támaszthat Közép-Európában, késztetett, hogy magamévá tegyem a szétdarabolt Magyarország ügyét.” S képviselte is, az általa előre látott katasztrófa bekövetkeztéig – tisztességesen.