2024. április 19., péntek

További beruházások Pétervárad óvárosába

Tegnap a hangulatos településen járt Maja Gojković művelődésügyi miniszter asszony. Látogatása során Dalibor Rožić, az önkormányzat művelődési ügyekkel megbízott tagja kalauzolta. Az óvárosban megtekintettek több, közpénzekből felújított házat, velük tartott Sinša Jokić, a Városi Műemlékvédelmi Intézet vezetője is. Elhangzott, hogy az önkormányzat a jövő évben is támogatni fogja a péterváradi épületek rekonstrukcióját, ebben a művelődési minisztérium, azaz a szerbiai kormány is szerepet vállal. – Szeretnénk megőrizni kulturális hagyatékainkat, és új lelket lehelni Pétervárad óvárosába. Ez lesz a város új, sajátos művelődési-idegenforgalmi központja – jelentette ki Dalibor Rožić.

A miniszter asszony kiemelte, hogy azért jött látogatóba, hogy ellenőrizze, Újvidék felkészülve várja 2022-őt, amikor is Európa Kulturális Fővárosának szerepében fog tündökölni. – 2021-ben a szerbiai kormány 300 milliót költ a városka tatarozására, biztosak vagyunk abban, hogy a járvány után a turisták visszatérnek Újvidékre, és Pétervárad óvárosát vonzó pontként tüntetik fel útiterveikben – mondta egyebek között a miniszter asszony. Arról is beszélt, hogy ha elérkezik annak az ideje, nagyon bonyolult feladat lesz kihelyezni, azaz átirányítani a gépjárműforgalmat ebből a részből máshova. Elhangzott az is, hogy az óváros épületeinek felújítására mostanáig félmilliárd dinárt költöttek.