1. AZ ÉRZELMI KIMOZDÍTÁS
Ahhoz, hogy az embereket irányítani lehessen először ki kell mozdítani őket a nyugalmi állapotukból. Ez nem nehéz, hiszen az ember gyengécske lény. Könnyen feldühödik, fél, szomorú, reményt vesztett, vagy elege van az egészből. Más esetben pedig másokra való tekintet nélkül örül vagy ítél. Ezen kívül tele lehet, álmokkal, reményekkel, vágyakkal, és hajtaná előre az idő kerekét. De valahol homok kerül a rendszerbe. Ez sok minden lehet: a korrupt kormányok, a betegségek, a klíma, vagy az olcsóbb más országból származó munkaerő, netán a szociális rendszerre ráakaszkodó külföldi.
Ez olyan következménnyel jár, hogy az emberek huzamosabb ideig nem tudnak igazán örülni, mert sokat dolgoznak, vagy munkanélküliek, alacsony a fizetésük – vagy munkanélküliek –, nem tudnak mit kezdeni magukkal, az ingatlan árak magasak, nehéz családot alapítani, a fontos gyógyszerek drágák, a rezsi magas, rengeteg belépési jelszót kell megjegyezni a számítógépes alkalmazásokhoz, és maguk a számítógépek is bármikor elromolhatnak – elszállhatnak –, valamint törlődik az addigi információ. A digitalizálás és az automaták veszélyeztetik a megélhetést, hiszen egy-egy dolgot jobban csinálnak, mint mi, mert nem kell gondoskodniuk az óvodás gyerkőcökről, és nem kell karate, vagy úszóedzésre vinni őket. A napi ritmus és frusztráció elidegeníti a gyerekeket a „sose nincs időm, mert mindig határidő van” szüleiktől. Ezen kívül állandó stresszben lehet tartani az embereket – pályázatok, határidők.
Végül is az emberek gyomrával és szexualitásával lehet „játszani”. Olyan autókat, kütyüket reklámozni, amelyeket soha nem vehet meg, és máris kész a folyamatos frusztráltság. Mindebből látszik, hogy az úgynevezett nyugati világ, az euro-amerikai kultúrkörben élők nagy része már nem birtokosa az érzelmi stabilitásnak, és jöhetnek az ideológiák, amelyek egyszerű megoldásokat kínálnak.
2. A MEGOSZTÁS
Az embereket könnyű megosztani, hiszen léteznek férfiak és nők – azaz nők és férfiak –, öregek és fiatalok, ilyen, vagy olyan származásúak, színűek. És sokfélét hisznek.
Tehát be lehet vetni minden félét, akár igaz, akár nem. Nyitva van a lehetőség mindenféle hír terjesztésére. Elő lehet venni az illuminátusokat, a szabadkőműveseket, a homoszexuálisokat – azaz az LGBTQ közösséget –, és az abortusz kérdését is, de azt is, hogy Coca-Cola vagy Pepsi-Cola, illetve Manchester United vagy Manchester City, a lényeg az, hogy két nagyjából egyforma tábor jöjjön létre, amely ugyan azokra a hívószavakra reagál másként, azaz ellentétesen. Az egyiknek az abortusz a teste feletti uralmat jelenti, a másik számára gyilkosság. Közben valahol egy egyetemen valaki egy újabb genderről – társadalmi nem – gondolkodik.
Ráadásul mindezt tovább becsomagolni olyan csomagokba, hogy liberális, szocialista, technokrata, konzervatív, amelyeknek az értelmére kevesek emlékeznek, de sokan nem is akarják megtudni, hogy mik. „Nem érdekel a politika” – mondják. Így még kevesebben magyaráznak. A mélyére ásni a dolgoknak azért sem jó, mert attól félnek, hogy a másik táborba sorolják őket, és akkor vége a karrierjüknek. Ezért egyre ritkább, hogy értelmiségiek érvelni próbáljanak. De az érvelés is attól kezdve halott, ha mindenki pontosan tudja/tudni véli mi az igazság. És persze vannak a függetlenek, akik nem függetlenek, és olyan függetlenek, akiket semmibe sem vesznek, mert sehova sem tartoznak. Viszont vannak jól eladható szavak, mint a „szabadság”, a „charta”, a „polgári”, a „keresztény”. Ráadásul ezek árfolyama változik, nagyjából 15-20 éve a charta szárnyalt Magyarországon, de azóta is többnyire betűszavak röpködnek. Ma ki merne vitatkozni az antifával, hiszen ugyan azzal a lendülettel a fasiszták közé sorolnák. Az ilyen tabu szavak miatt van, hogy hosszú évtizedek távlatából sem lehet bizonyos dolgokat „tisztába tenni”.
A megosztás az, amikor az emberek hitvitaszerű politikai vitákig jutnak el, amelybe mindkét oldal jó sok érzelmet invesztál. Emellett, jó, ha hosszú kampányok vannak – nem tudom észrevették-e, hogy a demokráciákban, gyakorlatilag mindig kampány van. A kampány elvben azért volt, hogy közben mindenki dönthessen, hogy elmegy-e szavazni, vagy nem, és hogy A-ra vagy B-re szavaz. Ma már a másik tábor képviselőivel szóba sem áll. A lényeg az, hogy a megosztás megtörténjen, és hogy legyenek elegen mindkét oldalon.
3. MINDENT (NEM) ELDÖNTŐ VÁLASZTÁST RENDEZNI
Amikor már elég nagy az izgalom akkor „sorsdöntő”, „történelmi” választásokat kell rendezni. Mindkét jelölt erőt kell, hogy mutasson, hogy szimpatizánsai még inkább kötődjenek hozzájuk. A választások eredményeinek megjelenéséig egymást kell biztatni, és győzelemváró hangulatot teremteni.
A választásokra eleve úgy tekintenek, hogy döntést hoznak néhány fontos kérdésben, azonban a választások általában kis különbséggel szoktak döntést hozni, ami nem igazi döntés. Persze ez jogalapot ad a kormányzó erőnek, de akkor sem lehet kikapcsolni a másik oldalt, amely a következő választásra készül. Sokszor nem demokratikus úton.
A legtöbb dologról egy laikus nem tudja megmondani, hogy mit kell tenni. Lebontani egy színházat, kivágni egy fát, vagy fasort, meddig engedni az extremitásoknak, hogy mi minősül pártegyenruhának, vagy hazugságnak, sokszor sokat elhangzó hazugságnak. Az egyén nem rendelkezhet olyan tudással, amellyel mindenről jó információja lehet. Aztán négy évig forrón kell tartani a témákat, hogy ne lehessen tudni, hogy mi van, mert ettől lesz „sorsdöntő” egy elkövetkező választás.
A kampányban például sok piros vagy kék feliratokat lengetni, amelyekre valami frappáns jelszót kell írni. A jól megdolgozott lakosságra ez hat, és mindkét oldalon azt hiszik, hogy karnyújtásra van a győzelem.
4. AZ EL NEM ISMERÉS
Közben olyan híreket is kell találni, amelyek egyik, vagy a másik fél visszaéléseiről szól, majd az egész folyamatot megszakítani. Vizsgálatokat indítani, miközben nem tudni ki a győztes. Eközben mindkét fél a saját igazát bizonygatja. Ez egyben azt is jelenti, hogy a győztes sohasem lesz mindenki által elismert győztes, hiszen lesznek olyanok, akik a választási csalásokban hisznek. Ez egyben kezdete is a folyamatos kampánynak, amely a következő választásig kitart.
A választási problémák miatt az egyik félnek sem szabad elismerni a választási vereséget, és saját híveit nyomásgyakorlásra kell felszólítani. Ez után lehet tovább fokozna az indulattal teli hangulatot. Ha az esetleges erőszakos cselekményeket a két fél másként ítéli meg, akkor ez még nagyobb bajt okoz. Közben az egészben a résztvevők már el is felejtették, hogy a fő gondjuk, hogy nincs hol rendesen lakniuk, jó ételt enniük, és minőségesen szórakozniuk. A vita válik az életükké, és indulhat a demokráciát felváltó, látszatdemokrácia, vagy autoriter rendszer, vagy a polgárháború.
A SOKADIK LÉPÉS UTÁN
Az egészben az az érdekes, hogy sokkal könnyebb egy polgárháborút elindítani, mint megállítani. Ráadásul a demokrácia alkalmas arra, hogy önmaga ellen forduljon, de békét és biztonságot általában csak egy nagyobb, nem demokratikus erő hozhat.
