2021. augusztus 4., szerda

Csendben várakozom

Bevallom őszintén, nem volt könnyű, pontosabban nehéz volt a ráhangolódás az adventi, ünnepváró jegyzet írására. A hónapok óta halogatott lakásfelújítás, meszelés közepén, a lakás díszítése még valahol a ködbe vész, és az idei karácsonyunk, mivel három országba szakadt a kis családunk – szinte nem is hozzuk egyelőre szóba a heti világhálós féltő aggodalommal telt beszélgetések során az ünnepet –, széttöredezett, hiányérzettel teli lesz.

Most még valóban soknak tűnik a négy hét karácsonyig. Mindennapjainkat kitölti a koronavírus, rémísztő számok, fertőzött ismerősök, barátok, munkatársak, szigorodó szabályok, teljes bizonytalanság övez bennünket minden téren.

Ilyenkor szeretnénk békés, szelíd dolgokkal foglalkozni, szeretnénk, hogy előtérbe kerüljön az otthonunk csinosítása, a család, a rokonság, a lassú ráhangolódás az ünnepekre. A feje tetejére állt világ azonban nem igazán engedi ezt meg, hiszen, ha bekapcsoljuk a rádiót, televíziót, kinyitjuk az újságot, ömlenek a hírek, nagy a káosz, nem könnyű átadni magunkat az ünnepi készülődésnek.

A felkészülés tehát egészen más lesz, mint az eddigi években, én még nem találom, csupán keresgetem a formáját...

Ami biztos: nem kell kitalálni, hogy mivel tegyük emlékezetessé az idei karácsonyt. A koronavírus okozta világjárvány soha nem tapasztalt helyzetet teremtett, számtalan megválaszolatlan kérdéssel.

S nem is erről szeretnék írni, hanem a négy hétről, advent heteiről, a várakozásról...

Megvettem egy női magazin alkalmi adventi különszámát, és átlapozva csodálkozva, távolságtartóan, néhol szinte megbotránkozva tapasztaltam, hogy semmi, de semmi nem utal a jelenlegi pandémiára, akár az előző években is készülhetett volna. Gondolom, a nyár végén, a járvány enyhülése idején állt össze az anyaga. Szép, mutatós, modern, de nem valós elképzelések mentén ad tanácsokat az idei karácsonyi előkészületekre: nagy családi ebédek, rokonlátogatások, utazások téli tájakra, hatalmas ajándékozás, csillogás-villogás…, ez most mind-mind elmarad.

Aztán megkerestem kedvenc karácsonyváró zenénket, a megzenésített zsoltárok tiszta hangjai bejárták a lakást, a lelkemig hatoltak, mint mindig, s ez teremtette meg az íráshoz az alaphangulatot…

Ülök az egykedvű őszi borongásban, a falevelek hullnak, ködös az idő. Csend van bennem. Múlik az év! Keresem a fényeket, az illatokat, amelyeket gyerekkorunk óta a karácsonyi készülődéssel kötünk össze, a pozitív várakozást, amellyel a karácsonyra készültünk.

Úgy érzem, felnőttként az ember nem igazán tud várakozni. Amikor buszra, vonatra várunk, akkor is alig győzzük kivárni, hogy végre megérkezzen a járat, s ha fenn ülünk a vonaton, akkor már azon gondolkodunk, hogy mikor érünk végre az úti célunkhoz. Most van itt az ideje, hogy megálljunk, és végig gondoljuk, hogy mit is jelent valójában a várakozás, mit is jelent számunka az advent négy hete.

Vajon ez csupán az az időszak, amikor minden csak arról szól, hogy a szükséges kellékeket be tudjuk szerezni ahhoz, hogy szép karácsonyunk legyen? Mert, ha nem lesz díszes karácsonyfa, pompás sütemény, drága ajándék, akkor nem sikeres a felkészülés, nem igazi az ünnep?

A latin kifejezés, Adventus Domini – az Úr eljövetele elsősorban azok számára cseng ismerősen, akiknek advent és a karácsony ünneplése nemcsak hagyomány, hanem lelki, hitbéli tartalommal is bír.

Régen az advent szigorú böjti időszak volt, és az emberek hajnali misére jártak.

Advent jelképe a koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, és a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A gyertyák a Jézus születése révén szétáradó világosságot, a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezik. A lila az advent liturgikus színe, bűnbánatot, összeszedettséget és szent fegyelmet jelent.

Olvasom, hogy a hagyományos adventi koszorú zöld ágai az örökkévalóságot szimbolizálják, formáját tekintve pedig a Boldogasszony ölelését, Isten teljes és végtelen szeretetét, valamint a lélek belső egyensúlyát. A koszorú hagyományosan három lila és egy rózsaszín gyertyából áll. A lila szín a böjt, a bűnbánat, az önvizsgálat színe – jelképezi, hogy nem csupán a várakozás, hanem a böjt, a lecsendesedés ideje is. A koszorún lévő egyetlen rózsaszín gyertya az örömöt, Szűz Máriát szimbolizálja – arra is utal, hogy a harmadik vasárnapon kisebb hangsúlyt kap a bűnbánat.

A boltok külön üzletágat fejlesztettek ki az adventi koszorúk köré, hogy drágán kínálják a pénzért nem megvásárolható, meghitt hangulatot: ezeket a koszorúkat azonban házilag is elkészíthetjük, amitől sokkal személyesebb, bensőségesebb hangulatot varázsolnak.

Ilyenkor, advent időszakában, amikor meggyullad az első gyertya, öröm jár át mindenkit, mert ebben az időszakban, amikor egyre csak nő a sötétség, jólesik a fényt látni.

Idén már novemberben meggyújtjuk az első gyertyát, megkezdődhet a lelki elmélyülés időszaka. Az igazi, a csendes várakozásé.

Ünnepre készülünk. Legyen az idei karácsony csendes, türelmes. Legyen benne a szavakkal ki nem fejezhető bizalom. Kívánságok helyett legyen benne sok szeretet.
Ne próbáljuk meg az eddigi karácsonyokat mímelni, hiszen ez úgysem sikerülhet! Engedjük meg magunknak, hogy ez most nem lesz olyan tökéletes ünnep, de ettől még lehet szép.