A pincérek és a vendégek gyakran kerülnek összetűzésbe. A vendégek általában a lassú kiszolgálásra, és a pincérek viselkedésére panaszkodnak. A pincérek viszont azt kifogásolják, hogy a vendégek nem mindig bánnak velük emberhez méltó módon, vagy éppen a kézhez kapott borravaló mennyisége nem kielégítő. E konfliktus gyakran vezet szóváltáshoz is. A századelő Szabadkáján azonban egy pincér és egy vendég ellentéte a tettlegességig fajult. Az ügyről még az országos lapok is beszámoltak. Ezt az esetet elevenítjük fel e heti tárcánkban.
A Magyar Pinczér Újság, a magyar pincérek szaklapja először 1904. január elsején jelent meg, a Magyar Vendéglős- és Kávés-Ipar című szaklap mellékleteként. A lap első számában mindjárt egy Szabadkán történt érdekes esetről számolt be olvasóinak. Városunk azért érdemelte ki a Magyar Pinczér Újság figyelmét, mert egy szabadkai főpincér felpofozott egy országgyűlési képviselőt. A pincérek lapja az esetet egy budapesti lapot idézve elevenítette fel.
„A »Független Magyarország« például igy ir az esetről: Szabadkán a képviselői immunitásnak egy kis baja esett. Hozzászoritották a söntés asztalához és bizony, aki az esetet elolvassa, senki sem fog sajnálkozni fölötte.
A szabadkai pályaudvar éttermében a napokban – mint ezt már megirtuk – Drakulics Pál orsz. képviselő egy ismerősével a vonatját várta. Drakulicsnak már a nyáron összetűzése volt ott Lukács János fizetőpinczérrel s most, hogy barátja fizetni akart s a főpinczér, másfelé lévén elfoglalva, késlekedett, éktelenül kifakadt ellene. Összepiszkolta Lukácsot s mikor ez oda jött, akkor azért támadt reá, hogy hogyan mer az asztalához jönni.
– Takarodjék, – úgymond, – mert pofon ütöm.
– Nem tanácsolnám az urnak, hogy hozzám nyúljon, – felelt a főpinczér.
Drakulics erre ütésre emelte kezét, ámde Lukács látva a szándékot: megelőzte s úgy arczul teremtette Drakulics képviselő urat, hogy ez asztal alá esett. Aztán felugrott s neki akart rohanni Lukácsnak. Ekkor ez újabb pofont adott a most már érthetően tajtékzó képviselőnek, olyat, hogy a magyar országgyűlés tagja a söntés asztaláig bukott. Miután e közben a vonat indulására csöngettek, Drakulics képviselő összeszedve kalapját és hidegvérét: kiment az étteremből s beszállt a vasúti kocsiba.
Ez röviden az eset s azt hisszük, a társadalom úgy Drakulics Pálnak, mint Lukács János főpinczérnek köszönettel tartozik. Lukács főpinczérnek azért, hogy fellépésével azok részére, akik még eddig nem tudták, megmutatta: miképen a pinczér is ember, férfi, aki a sértést érzi, de nem tűri. S ahogyan az inzultust adják, úgy veszi az elégtételt is, rövidesen, hirtelen. Drakulics Pál képviselőnek pedig köszönettel tartozik egyrészt azért, mert esetével jó és mindig szem előtt lebegő intő példát nyújtott: mi lehet következése a pinczérekkel való olyatén bánásmódnak, amelylyel, sajnos, léptennyomon találkozunk az ország minden rendű és rangú vendéglőiben és kávéházaiban” – olvasható a Magyar Pinczér Újságban.
De ki is volt Drakulics Pál? Az 1901–1906. évi Magyar Országgyűlési Almanachból megtudhatjuk, hogy főhősünk zombori képviselő volt. 1856. szeptember 7-én született. Jogtudós és ügyész volt, akit 1882-ben Bács-Bodrog vármegye ügyészévé választottak. Tisztségéről 1887-ben köszönt le. 1892-ben nemzeti párti programmal országgyűlési képviselővé választották. Az 1896-os országgyűlésnek nem volt tagja. 1901-ben szabadelvű programmal Zombor város képviselőjévé választották. Az országgyűlésben a naplóbíráló és a IV. bíráló bizottság tagja volt. Hozzátehetjük, hogy Drakulics Pál valószínűleg soha nem felejtette el Szabadkát, mint ahogy azt sem, hogy hogyan is kell a pincérekkel bánni.
„Ha a pinczér roszszul szolgál ki, vagy nem udvarias, joga van a vendégnek figyelmeztetni, joga van súlyosabb esetben a gazdájánál panaszt emelni, de semmi esetre és semmi körülmények közt senkinek joga nincs őt önérzetében, annál inkább becsületében megsérteni” – vonta le az eset tanulságát a Magyar Pinczér Újság név nélküli újságírója.
