2024. április 19., péntek
ADORJÁN

Kellemes őszi meglepetés

A Szerb Liga vajdasági csoportjának éllovasa, az újvidéki Mladost a hétvégi fordulóban ugyan 2:0-ra legyőzte Magyarkanizsán az adorjáni Tisza együttesét, az őszi első helyezett nem jutott hozzá könnyen a három ponthoz. Tomislav Sivić együttese végig kiválóan védekezett, a Saša Filipović vezette Mladostnak alaposan meg kellett dolgoznia minden lehetőségért. A Tisza vezetőedzője szerint rangadóhoz illő meccset játszottak a felek.

Kiváló mérkőzés volt, a lehető legtöbbet kihoztuk magunkból, viszont el kell ismernünk, hogy a Mladost még erősebb nálunk – mondta a mérkőzéssel kapcsolatban Sivić.

Csapatához hasonlóan a vezetőedző is újonc a Szerb Ligában, így maga a szakember is csodálkozik eddigi kiváló teljesítményükön, nem várt ilyen jó szereplést. A Tisza tizennyolc mérkőzéséből kilencet megnyert, négy alkalommal döntetlent játszott, és csupán ötször kapott ki.

Későn kezdtük a felkészülést, tíz nappal a rajt előtt gyűltünk össze először, hiszen kétséges volt, egyáltalán el tudunk-e indulni ebben a rangfokozatban. A többiek addig már komplett, valamennyire összeszokott csapattal rendelkeztek, akit lehetett, leigazoltak, nekünk nem maradt más lehetőségünk, mint az itt maradt játékosokra támaszkodni. A fiúk rendkívül jól feltalálták magukat, és alkalmazkodtak a helyzethez, nagyon komoly munkát végeztek az őszi idényben. A helyezésünk és a 31 pontunk is ezt igazolja. A hétvégén egy jobb csapattól kaptunk ki, ugyanakkor remekül helytálltunk ezúttal is. Egy forduló maradt hátra, a tavaszi idényre viszont nagyon komolyan készülünk, és remélhetőleg még jobbak leszünk tette hozzá Sivić.