2024. április 18., csütörtök
SZÓFIGYELŐ

Tizenegyespárbaj

Labdarúgó kupamérkőzéseken, ha a kétszer 15 perces hosszabbítás után döntetlen az eredmény, a csapatok öt-öt tizenegyest rúgnak. Általában ezzel eldől, hogy melyikük lesz a továbbjutó. Immár ötven éve alkalmazzák ezt a megoldást. Karl Wald német amatőr játékvezető javaslatára elsőként a Bajor Labdarúgó-szövetség vezette be 1970-ben, hogy tizenegyesek rúgásával döntik el a mérkőzés kimenetelét. Korábban döntetlen állás esetén a hosszabbításos futballmérkőzések győztesét újrajátszással, sorshúzással vagy pénzfeldobással állapították meg. Az első méltányos, de körülményes, a második és a harmadik egyszerű, de igazságtalan.

Olykor előfordul, hogy a tizenegyespárbaj nem vezet eredményre. Az egyik angliai amatőr labdarúgóliga kupamérkőzésén a Littletown és a Storthes Hall nevű csapat tagjai összesen harmincnégy tizenegyest rúgtak (azaz csapatonként tizenhetet), de hiába, mert maradt a döntetlen eredmény, mindegyik lövés a hálóba talált. Időközben be is sötétedett, úgyhogy kénytelenek voltak más időpontban újrajátszani a meccset. 

A tizenegyespárbaj szó a párbaj főnévnek a ’két szemben álló fél, csoport küzdelme’ jelentését viszi tovább, egyúttal érzékeltetve azt az izgalmat, amely az életre-halálra vívott hagyományos párbajt kíséri. Ez az összetétel még 1970-ben megszületett. A Magyar Hírlap 239. számában (1970. 8. 28-án) azt írja, hogy „a tizenegyespárbajban a Ferencvárosé lett a pálma”. A hetvenes években még csak szórványosan fordult elő ez a szó, napjainkban viszont reneszánszát éli. Különírva és kötőjelesen is megjelenik. Íme néhány példa: A tizenegyes-párbajban az első két rúgó mindkét oldalon magabiztos volt. – Tizenegyes párbajban úszott el a kupadöntő. – A tanulóknak emellett meg kell határozniuk a tizenegyes-párbajban résztvevő játékosok ideális sorrendjét. – A német Kicker visszatekintett a világbajnokság két vasárnapi mérkőzésre és a tizenegyespárbajokra. – A 120 percig gól nélküli találkozón a mieink a tizenegyespárbaj során hátrányból fordítva ejtették ki idegenben a Sopront. – Anglia immár hetedik alkalommal maradt alul tizenegyes párbajban nyolc kísérletből. – A Milan elképesztő mérkőzésen tizenegyespárbaj után jutott tovább az Európa Liga-selejtezőjében a Rio Ave ellen. – Tizenegyespárbaj után győzte le a Reims csapatát a Fehérvár. – A rettegett tizenegyespárbaj még a fejben legerősebb játékosokból is képes idegroncsot csinálni.

A tizenegyespárbaj szónak hozzá hasonló gyakoriságú párja is van, a büntetőpárbaj. Ennek az az előnye, hogy más sportágakra is kiterjedhet a használata, nevezetesen a vízilabdára és a kézilabdára.