2024. március 29., péntek

Közvetlenül növelni a munkahelyeket

Önkormányzati támogatást kapnak a szenttamási kezdő vállalkozók

Szenttamás polgármestere, Radivoj Debeljački hétfőn átadta azokat az üzleti támogatásról szóló szerződéseket (utalványokat) azoknak az új vállalkozóknak, akik az előző hónapokban vállalkozást alapítottak a községben. Az önkormányzat ezúttal három vállalkozót támogatott, egyenként 250 ezer dinárral.

A nyertesek (Paraczky László felvétele)

A nyertesek (Paraczky László felvétele)

A szerződések átadását megelőzően elhangzott, az aktív foglalkoztatáspolitika programjaihoz, például a szakmai gyakorlathoz, a közmunkához és a vállalkozók támogatásához, az idei községi költségvetésből összesen 4,5 millió dinárt különítettek el. Szenttamás polgármestere kiemelte, külön öröm számára, hogy az utóbbi években szaporodnak a kisipari műhelyek a községben.

− Különösen örülünk annak, hogy a kisipar fellendülőben van, és nagyon fontos, hogy mint önkormányzat támogassuk az új- és önfoglalkoztatással kapcsolatos kezdeményezéseket és folyamatokat. Egy ilyen támogatás ez a program is. A szerbiai Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattal közösen az utóbbi években jelentős számú vállalkozót támogattunk, így a hivatalos adatok szerint Szenttamás község az új vállalkozások és az önfoglalkoztatás területén a lakosság számához viszonyítva az első 30 település között van az országban. Biztos vagyok abban, hogy ehhez az ilyen és hasonló támogatások nagyban hozzájárultak. Az önkormányzat azon ötlete, hogy támogassa az új és már működő vállalkozásokat szerintem megalapozhatja a község jövőjét. Nincs időnk várni a nagy befektetőkre, a nagyszámú munkahely nyitására, a kis- és középvállalatokra kell fókuszálni, továbbá arra, hogy azokat az intézkedéseket támogassuk, amelyek közvetlenül növelik a munkahelyek és a foglalkoztatottak számát – mondta a polgármester.

Miután az új vállalkozók megköszönték a polgármesternek a támogatást, elmondták, a kapott pénzt főleg eszközbeszerzésre, a munkához nélkülözhetetlen felszerelés vásárlására fordítják, mert ez a legfontosabb a vállalkozás szilárd lábakon történő megalapozásához. Amikor a vállalkozás teljes kapacitással beindul, onnantól már új munkaerő alkalmazása is szóba jöhet.

A 22 éves Dušan Miković számítógépes-elektrotechnikus szakot fejezett, és elmondta, a már működő családi vállalkozást szeretné átvenni és folytatni.

− Grafikus tervezéssel szeretnék foglalkozni, ami családunkban 15 éve működő vállalkozás. Rajtam a sor, hogy ugyanezt csináljam tovább. Ezért pályáztam Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálatnál az önfoglalkoztatási támogatásra, amelyet a vállalkozás első évében használnék fel a munka minőségének javítására, megfelelő gépek és anyag beszerzésére – mondta a vállalkozó.

A szenttamási önkormányzat az idén 16 önfoglalkoztatást támogatott, 2017 óta pedig összesen 149 személy kapott eszközöket különböző vállalkozás beindításához.