2024. április 20., szombat

Megjelent az Omega új lemeze, a Testamentum

Tizennyolc dal került az Omega Testamentum című új lemezére, amelynek életútösszegző mondanivalójának szomorú aktualitást ad Benkő László és Mihály Tamás múlt heti halála.

„Ezt nagyon meredeken intézte az élet. A lemez megjelenésének időpontját már jó ideje kitűztük, de Laci és Misi halála mindannyiunkat sokkol és megfontolásra késztet. A koronavírus szörnyű dolog, de most időt ad nekünk gondolkodni, mi legyen az Omegával” – mondta Kóbor János énekes, zeneszerző az MTI-nek.

A Testamentum a legendás zenekar, az 1962 óta létező Omega tizenhetedik stúdiólemeze, amelynek munkálatai csaknem négy éven át zajlottak. Benkő László billentyűs, zeneszerző halálával Kóbor János maradt egyedül az alapító tagok közül, a szintén az elmúlt napokban elhunyt Mihály Tamás basszusgitáros, aki csaknem öt évtizeden át volt meghatározó tag, 2014-ben játszott utoljára a zenekarral.

Az új lemez zenéje a frontember szerint a „totális rock” elnevezéssel írható le; az Omega klasszikussá vált szimfonikus progresszív és space rock elemei keverednek modern hangzásban.

„A templomokban előadott, de még a régi dolgokból válogatott 2014-es Omega Oratórium anyag koncertjei nagyobb sikert hoztak, mint azt vártuk. Ezért úgy döntöttünk, hogy az új album számait eleve templomi megszólalásra tervezzük, orgonával, kórussal. A zenék és a szövegek a munkafolyamat során több változáson mentek keresztül, átalakult a stílusvilág is. A lemez 2020 elejére elkészült, de közbeszólt a koronavírus, így tolódott a megjelenés most novemberre” – idézte fel Kóbor János.

Mint megjegyezte, a legutóbbi Omega-sorlemez a 2006-os Égi jel volt. Kitért arra, hogy a 2017-ben megjelent Volt egyszer egy Vadkelet című Omega-kiadvány egyfajta „időhúzás” volt a részükről, mert bár több új dal szerepelt rajta, még javában dolgoztak a Testamentumon, így a zenekar 55. születésnapjához kapcsolódva egykori kelet-európai sorstársaikat (Puhdys, SBB, Olimpic), valamint a testvérzenekar Scorpionst és dalait helyezték akkor előtérbe.

A GrundRecords gondozásában most megjelenő Testamentumra tizennyolc dal került. A többségben lévő új szerzemények (köztük a Mennyben az angyal, az Álom XXI. század, A démon vagy a Légy hű magadhoz!) mellett korábbi Omega-sikerek (A Föld árnyékos oldalán; Varázslatos, fehér kő; Huszadik századi városlakó; A holló; A látogató) újragondolt változatai is hallhatók.

A lemez csütörtökön, november 26-án jelenik meg 15 ezer példányban, és Magyarország-szerte a Mol-benzinkutaknál lehet megvásárolni. „Szándékaim szerint nem ez lesz Omega utolsó stúdióalbuma. Már csináljuk a következőt”.