2024. április 19., péntek

Vajdaságban is szentmiséket tartanak a Délvidéken kivégzett ártatlan magyarok lelki üdvéért

Budapesten, a Szent István-bazilikában az utóbbi években minden november utolsó vasárnapján emlékmisét szolgáltatnak az 1944 végén és 1945 elején, a Délvidéken kivégzett ártatlan magyarok lelki üdvéért.

A járványügyi helyzet az idén nem teszi lehetővé a közös megemlékezést, így ez alkalommal Budapesten, a vidéken és néhány vajdasági templomban imádkoznak a hívők.

Cseresnyésné Kiss Magdolna szervező és a Keskenyúton Alapítvány kuratóriumának elnöke az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda műsorában elmondta, 19. alkalommal szerveznék meg a budapesti Szent István-bazilikában az 1944 végén és 1945 elején, kivégzett ártatlan magyarokról szóló megemlékezést, és az azt követő egész napos programot. A megemlékezésre eddig mindig 200-300 zarándok érkezett. Az idén sajnos nem tartják meg ezt a hagyományos rendezvényt, de rendhagyó módon, mindenki otthon, illetve a saját településén lévő templomban imádkozhat.

-A budapesti Szent István-bazilikában a 10 órai szentmisén Schnell György püspök, a Bazilika plébánosa mutatja be a szentmisét a délvidéki áldozatokért, és ehhez a felhíváshoz csaknem harminc templom csatlakozott Budapesten, vidék és határon túl is. Délvidéken a következő településeken lévő templomok csatlakoztak a felhíváshoz: november 29-én szentmisét tartanak a Délvidéken kivégzett ártatlan magyarok lelki üdvéért Temerinben, Topolyán, Újvidéken Verbászon, Tóthfaluban, Óbecsén, Bezdánban, Szabadkán, Kelebián, és a határ mentén Tompán - mondta Cseresnyésné Kiss Magdolna az Újvidéki Rádiónak nyilatkozva.