2024. április 19., péntek

Vajdaság 102 éve Szerbia része

Ma van a Vajdaság Szerb Királysághoz csatolásáról meghozott döntésnek a 102. évfordulója, amelyet a tartományban a kiemelt fontosságú dátumok között tartanak nyilván, ahogyan más, a többségi és kisebbségi közösségek történelme szempontjából fontos évfordulókat is.

Formálisan 1918. november 25-én hozott döntést arról a 757 képviselőből álló újvidéki Nagy Nemzetgyűlés, hogy Bácska, Bánát és Baranya Szerbia részévé váljon. Az évforduló kapcsán a tartományi kormány közleményben gratulált Vajdaság polgárainak, ebben az áll, hogy Vajdaság történetének a legfontosabb eseményéről, de Szerbia történetének is az egyik leglényegesebb eseményéről van szó egyben.

Ezen a napon teljesült a szerbségnek, de nem kizárólag a szerbségnek az évszázados álma az egyesülésről és a szabadság kivívásáról, s irányt váltott a történelem, áll a közleményben. Éppen ezért döntött a tartományi parlament 2018-ban arról, hogy november 25-ét ezentúl kiemelt fontosságú tartományi dátumként kezelik a jövőben, s akkor hozta meg a döntést fontos díjaknak, így a Mihajlo Pupin-díjnak a megalapításáról is, emlékeztetett a tartományi vezetőség.

Vajdaság ez a száz év alatt, Szerbia integrált részeként olyan döntéseket hozott, amelyek szavatolják a szabadságát mindazoknak, akik a területén élnek, fontos intézményeket épített ki, megadta a fejlődésnek, az előrehaladásnak a lehetőségét, állapította meg a kormányszöveg. Ezen a napon Vajdaság olyan jelentős személyekre emlékezik, mint Svetozar Miletić vagy Jaša Tomić. Ők és a hozzájuk hasonló történelmi nagyságok fáradhatatlanul küzdöttek azért, hogy Vajdaság Szerbia részét képezze, hogy bekövetkezzék az egyesülés pillanata.

A kormány közölte azt is, hogy az első világháborúban aratott szerb győzelmekre is emlékeztet mindenkit a szóban forgó dátum.

A koronavírus-járvány miatt az idén nem tartották meg az egyesülés évfordulója alkalmából rendszeresen megszervezett díszülést a tartományi képviselőházban, a kormány által közöltek alapján a Mihajlo Pupin-díjról és a többi elismerésnek a kiosztásáról is a későbbiekben tájékoztatják a nyilvánosságot.

Az újvidéki Szabadság téren található emléktábla alá Vajdaság és Szerbia egyesítése évfordulóján a városi önkormányzat tagjai helyeztek el koszorút. Miloš Vučević polgármester, Jelena Marinković Radomirović városi képviselő-testületi elnök, valamint az első világháború harcosainak emlékét őrző szervezetek és a Bunyevác Nemzeti Tanács tagjai vettek részt az alkalmi megemlékezésen.

A polgármester szavai szerint történelmi szempontból megalapozott, helyes döntést hozott a Nagy Nemzetgyűlés, s külön büszke arra, hogy a képviselők között már akkor helyet foglaltak nők, akik az európai politikai színtéren még semmilyen szerephez sem juthattak a szóban forgó időkben.

Vučević kiemelte, hogy a vajdasági szlávok döntéséről van szó, de nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Vajdaságot az itt élő minden nemzeti közösség alkotja, éppen ez a színesség teszi jellegzetessé tartományunkat.