2024. március 28., csütörtök

Magyarország belgrádi nagykövete Topolyán

Dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Németi Zsolt, a nagykövetség titkára Topolyára látogatott. A vendégeket, a járványügyi helyzetre való tekintettel, szűk körben fogadta az önkormányzatban Szatmári Adrián községi elnök és Kislinder Gábor, a községi elnök helyettese. A nagykövet elmondta, hogy habár korábbról már ismerik egymást, de a választások és az új községi elnök kinevezése óta nem találkoztak, ezért tiszteletét szerette volna tenni. A beszélgetés során érintették a választási eredményeket, a legfontosabb topolyai beruházásokat, a magyar kormány határon túli magyarokat érintő programjait, a szerb és a magyar kormány jó együttműködését és egyéb témákat is. A jelenlegi helyzetre való tekintettel nem járták körbe azokat a helyeket, amelyek a legjelentősebb topolyai beruházásokat jelentik, de a nagykövet biztosította a községi vezetést, hogy a járvány lecsengése után visszalátogat Topolyára – olvasható az önkormányzati hivatal szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.