2024. április 19., péntek

Több helytörténet kellene az iskolákban

A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság előadásokkal szeretné közelebb hozni a diákokhoz településük történelmét

Több mint 10 évvel ezelőtt alakult meg a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság, az egyesületet 2009-ben a helytörténet iránt érdeklődő amatőr kutatók azzal a céllal alapítottak meg, hogy az addig felkutatott anyagot megismertessék az érdeklődőkkel. Ma már a társaság több mint 100 bejegyzett taggal rendelkezik. Szeptemberben Surányi Roland óbecsei történész személyében új elnököt választottak.

– Nagyon megtisztelő, hogy ilyen fiatalon és szerény tapasztalattal bizalmat szavaztak nekem, én igyekezem majd megfelelni a tagság elvárásainak. Folytatni fogjuk a megkezdett és eredményes munkát, a megalakulás óta például minden évben megjelenik a társaság évkönyve, ebbe a tagok mellett külsős személyek is küldhetnek Vajdasághoz kapcsolódó, magyar vonatkozású munkákat. Évente legalább két tanácskozást is tartunk Vajdaság különböző településein, és az elmúlt években több helytörténettel kapcsolatos monográfia megjelenését is támogattuk. A társaságunk nyitott, és várja a fiatal kutatók jelentkezését, akik számíthatnak tapasztaltabb kollégáik segítségére is – tudtuk meg az új elnöktől.

Surányi Roland nemrégiben még az óbecsei Városi Múzeumban dolgozott, és több kutatásban is részt vett.

– Az utóbbi időben több óbecsei vonatkozású, szerb és magyar nyelvű helytörténeti kiadvány jelent meg. A település és környéke tartogat még meglepetéseket a kutatók számára, nemrégiben például a gázvezeték kiépítésekor egy új, eddig ismeretlen helységet fedeztek fel, így ezen a területen lesznek majd ásatások. Én a közép- és a török korral foglalkozom, több új vagy kevéssé közismert forrásanyagot találtam ezzel kapcsolatosan, a közeljövőben ezekről fogok írni – számolt be terveiről a fiatal történész.

Surányi Roland jelenleg általános iskolában tanít, történelemtanárként és a társaság elnökeként is úgy gondolja: a helytörténetnek nagyobb teret kell adni az iskolákban.

– A társaság szeretne nyitni az iskolák felé, elvinnénk a helytörténeti érdekességeket a történelemórákra is, mert tanárként azt tapasztalom, hogy a diákokat sokkal jobban érdeklik a településükhöz kötődő témák, mint például a görög–perzsa háborúk. Mivel a tanterv erre nem ad lehetőséget, ezt az űrt mi megpróbálnánk alkalmi előadásokkal betölteni – mondta el érdeklődésünkre Surányi Roland.

A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság alelnöke Pastyik László irodalomtörténész és Szabó Hunor szabadkai történelemtanár lett, titkárnak Besnyi Károlyt, pénztárosnak Szedlár Barna Rózsát választották meg. A felügyelőbizottság elnökévé Korenchy Lászlót választották meg.