2024. március 28., csütörtök

A nyelv bűnei

„Ezenképpen a nyelv is kicsiny tag és nagy dolgokkal hányja magát. Ímé csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt! A nyelv is tűz, a gonoszságnak összesége. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy megszeplősíti az egész testet, és lángba borítja életünk folyását, maga is lángba boríttatván a gyehennától. Mert minden természet vadállatoké, madaraké, csúszómászóké és vízieké megszelídíthető és meg is szelídíttetett az emberi természet által. De a nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes. Ezzel áldjuk az Istent és Atyát és ezzel átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlatosságára teremttettek.” (Jak 3, 5–9)

Kedves Testvéreim!
Gyakran emlegetjük több vonatkozásban is a népi bölcsességre és tapasztalatra épülő magyar közmondásainkat. Például a Ne szólj szám, nem fáj fejem, vagy a Hallgatni arany összetételeket. Mindkettő arra figyelmeztet, hogy milyen kényes dolog az ember életében a beszéd. Milyen jó lenne sokszor megfontolni, mit ejtünk ki, mert az lehet építő, reményt adó, de ugyanakkor romboló, keserűséget okozó is. Most ebben a közelgő adventi időszakban, az Ige tanítása önvizsgálatra buzdít mindnyájunkat. A lelki elcsendesedés, a bűnbánattartás elengedhetetlen része az adventi/karácsonyi ünnepekre való megfelelő lelki felkészülésünknek.
Minden bizonnyal sokan érezzük úgy, hogy a bűn elleni harc a beszéd területén a legnehezebb. Naponta sokféleképpen vétkezünk, de legtöbben és éppen ezért a leggyakrabban a nyelvünkkel követünk el bűnt. Nincs egyszerűbb dolog, mint kimondani valamit. Esetenként észrevétlenül is kicsúszik a szánkon ellenőrizetlen szó, megállapítás, amely mély sebet ejthet embertársunkon. A technika vívmányain keresztül (televízió, telefon, világháló, közösségi oldalak) mindez sokszorosára erősödhet. Milyen hamar vétkezünk! Nehéz tudomány megtanulni, mikor szóljunk, mikor ne. A gonosz cselekedetek véghezvitelétől még csak sikerül visszatartani magunkat, de szóval annál hamarább megbántjuk egymást. Akármelyik más terstrészünk, kezünk, lábunk jobban fegyelmezhető, mint a nyelvünk. Tökéletesek kellene legyünk ahhoz, hogy beszédünkkel sohase bántsunk senkit.

Jakab apostol elmondja: a nyelv bűnei elleni harc, azért is a legnehezebb feladat, mivel a nyelv a test legkisebb tagja, ráadásul annyira el van rejtve, hogy nem jut eszünkbe külön odafigyelni rá. Jelentéktelenül kicsi a nyelvünk, mégis veszedelmesebb a test minden más részénél. Nyelvünk szerepe akár a kormánykerékhez is hasonlítható, amely bármilyen hatalmas járművet is képes jó vagy rossz irányba fordítani. A leglátványosabb kép azonban a nyelvnek a tűzhöz való hasonlítása. Elegendő egyetlen szikra, amely továbbterjedve akár mindent lángba boríthat maga körül és végül beláthatatlan pusztítást okoz. Felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon hány barátságot, jószomszédi viszonyt, családi és társkapcsolatot perzselt fel a meggondolatlan szavak áradata?

Az apostol összeveti a nyelv ártalmas hatalmát mindenféle állat erejével. Sok veszedelmes vad teremtmény él a világon, de az emberi akaraterő valamennyi fölött úrrá tud lenni. A nyelv a legvadabb szörnyeteg, amelyet senki sem szelídíthet meg. A legjobb igyekezetünk is erőtlennek bizonyul vele szemben, nem sikerül úgy megfékezni, hogy egy rossz pillanatban ne szabaduljon el és ne pusztítson. A nyelv képes egy egész emberi sorsot lángba borítani, pokollá tenni, teljesen megsemmisíteni.

A keresztyén gyülekezetben még fokozottabb jelentőséggel bír a nyelvünk megzabolázása. Krisztus tanítványai szájából még veszélyesebb méregként hat egy-egy bántás, durva beszólás. A szakadások, a szekták létrejötte nem az egyházi tanítástól, hitvallástól való elfordulásnak az eredménye, hanem megannyi emberi gyarlóság: egymás sértegetésének, akár gyalázásának, átkozásának a következménye. A gyülekezet elöljárói: a lelkipásztor, a gondnok, a presbiterek még hangsúlyozotabban kell gyakorolják a nyelvi megtartóztatást, mert tőlük jogosan várják el ezt az egyháztagok. Találóan állapítja meg a szentíró, hogy mennyire visszatetsző, amikor lépten-nyomon a legellentétesebb hangok zendülnek meg az emberi nyelven. Meg tudunk szólalni Istent dicsőítő imádságban és énekben is, de ugyanakkor tudunk embertársainkkal szemben mérges átkokra és szitkokra is fakadni. Pedig ugyanazzal az Istennel van dolgunk, amikor embertársaink felé fordulunk, mert az Ő gyermekeit sértjük kirohanásainkkal. Ez a folyamat természetellenes és nem kellene így lennie.

Eddig a nyelv bűneiről és annak következményeiről szóltunk. Ennek az ellentmondásos folyamatnak és állapotnak nem kell szükségszerűen örökre így maradni. Amire ugyanis az ember nem képes, az Isten megteheti. Neki van hatalma arra, hogy megszelídítse nyelvünket. Meg is teszi, de nem a nyelvünket, hanem a szívünket cseréli ki, lényegében az egész embert újjászüli. Akinek a tiszta szíve, Isten szolgálatában áll, annak a nyelve is szelíden szól, mert a nyelv engedelmeskedik a szívnek. Isten Szentlelke erejével irányította az apostolok nyelvét az első pünkösd alkalmával. Kérjük Őt, hogy a mi beszédünk is az Ő Lelke szolgálatába álljon. Ha engedelmeskedünk Isten Szentlelke megújító hatalmának, csak akkor lesz értelme az adventi várakozásunknak és a karácsonyi kiteljesedésnek. Adja Isten, hogy így legyen. Ámen.

(A szerző a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bácskai Egyházmegye esperese.)