2024. április 19., péntek
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Gigászok gondban

A Manchester City és a Barcelona is rangadót vesztett – Botlott a Bayern, Håland négyet vágott
Lo Celso gólja megpecsételte a Manchester City sorsát (Fotó: Beta/AP)

Lo Celso gólja megpecsételte a Manchester City sorsát (Fotó: Beta/AP)

Tovább távolodott a Premier League élmezőnyétől a Manchester City. Pep Guardiola tanítványai a forduló rangadója keretében a Tottenhamhez utaztak, ahol hamar hátrányba is kerültek: Szon a Spurs első valamirevaló helyzetével könyörtelenül élni tudott, a Ndombelétől kapott labdával a kaputól mintegy húsz méterre lefordult, és azonnal el is lőtt Ederson mellett. A továbbiakban a City hatalmas fölényt alakított ki a pályán, aminek, úgy tűnt, eredménye is lesz, az előrehúzódott Laporte lőtt Lloris jobb alsójába, ám videózás után elvették a gólt a gólpasszadó Gabriel Jesús kezezése miatt. A folytatásban sem sokat változott a forgatókönyv, a Tottenham a kontrákra építhetett. Ezek közül egy viszont sorsdöntőnek bizonyult, a középen eliramodó Kane balra passzolt Lo Celsónak, aki a tizenhatosba tört a játékszerrel, és teketóriázás nélkül tüzelt, Ederson ismét kapitulált. A City még több helyzetet kidolgozott, de a szépítés sem jött össze. A Spurs a győzelemmel legalább ideiglenesen a tabella élére ugrott.

A nagyok közül a Chelsea és a Manchester United is győzött, a kettő közül utóbbinak volt nagyobb szüksége a három pontra, hogy legalább a középmezőnnyel tartsa a lépést. A forduló másik nagy derbijét Liverpoolban játszották, ahol a címvédő a Leicester együttesét fogadta.

Angol bajnokság, 9. forduló: Newcastle–Chelsea 0:2, Aston Villa–Brighton 1:2, Tottenham–Manchester City 2:0, Manchester United–WBA 1:0, Fulham–Everton 2:3, Sheffield–West Ham 0:1.

1. Tottenham

9

6

2

1

21:9

20

2. Chelsea

9

5

3

1

22:10

18

3. Leicester

8

6

0

2

18:9

18

4. Liverpool

8

5

2

1

18:16

17

5. Southampton

8

5

1

2

16:12

16

6. Everton

9

5

1

3

19:16

16

7. Aston Villa

8

5

0

3

19:11

15

8. West Ham

9

4

2

3

15:10

14

9. Crystal Palace

8

4

1

3

12:12

13

10. Manchester United

8

4

1

3

13:14

13

11. Wolverhampton

8

4

1

3

8:9

13

12. Manchester City

8

3

3

2

10:11

12

13. Arsenal

8

4

0

4

9:10

12

14. Newcastle

9

3

2

4

10:15

11

15. Leeds

8

3

1

4

14:17

10

16. Brighton

9

2

3

4

13:15

9

17. Fulham

9

1

1

7

9:18

4

18. WBA

9

0

3

6

6:18

3

19. Burnley

7

0

2

5

3:12

2

20. Sheffield

9

0

1

8

4:15

1

A következő fordulóban (november 27–30.): Crystal Palace–Newcastle, Brighton–Liverpool, Manchester City–Burnley, Everton–Leeds, WBA–Sheffield, Southampton–Manchester United, Chelsea–Tottenham, Arsenal–Wolverhampton, Leicester–Fulham, West Ham–Aston Villa.

Az áttörhetetlen védelem

Megvalósult a Barcelona szurkolóinak félelme a spanyol bajnokság hétvégi fordulójában, amikor a gránátvörös-kékek az Atlético otthonában léptek pályára. A Diego Simeone vezényelte madridi védelem ezúttal is tökéletes partit hozott le. Jan Oblaknak Messivel szemben egy az egy elleni helyzetben kellett hárítania, és a második félidőben Lenglet, valamint Griezmann veszélyes fejesét is védenie kellett, de a végén ugyanaz lett az eredmény, mint másik hat ligameccsen a szezonban, az Atleti hálója érintetlen maradt. A katalánoké viszont nem, az első félidő ráadásában Carrasco saját térfeléről indulva kapta meg Correa szemfüles indítását, a kapuját negyven-ötven méterre elhagyó Ter Stegen nem érte el a labdát, amelyet Carrasco messziről pontosan az üres kapuba helyezett. Simeoneék a győzelemmel a legszűkebb élmezőnyben vannak, míg a Barca folytatja a bukdácsolást, és mindössze a tizedik a tabellán. Koeman mester egyetlen vigasza lehet, hogy a Real Madrid is pontokat hagyott ott a Villarreal otthonában…

Spanyol bajnokság, 10. forduló: Osasuna–Huesca 1:1, Levante–Elche 1:1, Villarreal–Real Madrid 1:1, Sevilla–Celta Vigo 4:2, Atlético Madrid–Barcelona 1:0, Eibar–Getafe 0:0.

1. Sociedad

9

6

2

1

20:4

20

2. Atlético

8

6

2

0

18:2

20

3. Villarreal

10

5

4

1

14:10

19

4. Real Madrid

9

5

2

2

15:10

17

5. Granada

8

4

2

2

9:11

14

6. Cádiz

9

4

2

3

8:10

14

7. Sevilla

8

4

1

3

11:8

13

8. Elche

8

3

3

2

8:9

12

9. Getafe

9

3

3

3

8:9

12

10. Betis

9

4

0

5

12:17

12

11. Barcelona

8

3

2

3

15:9

11

12. Valencia

9

3

2

4

15:14

11

13. Osasuna

9

3

2

4

8:9

11

14. Eibar

10

2

4

4

6:9

10

15. A. Bilbao

8

3

0

5

7:9

9

16. Alavés

9

2

3

4

7:10

9

17. Levante

9

1

4

4

9:14

7

18. Huesca

10

0

7

3

8:16

7

19. Celta Vigo

10

1

4

5

8:19

7

20. Valladolid

9

1

3

5

7:14

6

A következő fordulóban (november 27–30.): Valladolid–Levante, Elche–Cádiz, Valencia–Atlético, Huesca–Sevilla, Real Madrid–Alavés, Barcelona–Osasuna, Getafe–A. Bilbao, Celta Vigo–Granada, Sociedad–Villarreal, Betis–Eibar.

Håland négy gólnál állt meg Berlinben (Fotó: Beta/AP)

Håland négy gólnál állt meg Berlinben (Fotó: Beta/AP)

Bajor botlás, Håland-négyes

A Bundesliga hétvégi fordulójában az a csapat hagyott ott pontokat a pályán, amelyik a várakozások szerint a legkönnyebben söpörhette volna be a győzelmet. A fogadóirodák mindössze 1,1-szeres oddsot kínáltak arra, hogy a Bayern az Allianz Arénában megveri a brémai Werdert, ennek ellenére a vendégek ki tudtak húzni egy ikszet, sőt, a bajoroknak kellett megszerezni az egalizáló gólt. Az első félidő utolsó percében Eggestein fejezte be Sargent pazar jobb oldali elfutását, a második felvonásban pedig hiába volt a hatalmas hazai mezőnyfölény, egyedül Coman tudta befejelni Goretzka tökéletes beadását (62.), az utolsó fél órában már nem született újabb találat.

A Dortmund többek között Håland mesternégyesével ütötte ki Berlinben 5:2-re a Herthát, a Leverkusen pedig Dragović hajrágóljával kaparintotta meg a győzelmet a Bielefeld pályáján. A Leipzig a nehéz frankfurti összecsapáson csak 1:1-et tudott hozni, ezzel Gulácsiék pillanatnyilag leszorultak a dobogóról.

Német bajnokság, 8. forduló: Schalke–Wolfsburg 0:2, Hoffenheim–Stuttgart 3:3, Bayern–Werder 1:1, Mönchengladbach–Augsburg 1:1, Bielefeld–Leverkusen 1:2, Frankfurt–Leipzig 1:1, Hertha–Dortmund 2:5.

1. Bayern

8

6

1

1

28:12

19

2. Dortmund

8

6

0

2

20:7

18

3. Leverkusen

8

5

3

0

16:9

18

4. Leipzig

8

5

2

1

16:5

17

5. Wolfsburg

8

3

5

0

9:5

14

6. Union

7

3

3

1

16:7

12

7. M’gladbach

8

3

3

2

13:13

12

8. Stuttgart

8

2

5

1

16:12

11

9. Werder

8

2

5

1

10:10

11

10. Augsburg

8

3

2

3

10:11

11

11. Frankfurt

8

2

5

1

11:13

11

12. Hoffenheim

8

2

2

4

14:15

8

13. Hertha

8

2

1

5

15:18

7

14. Freiburg

7

1

3

3

8:16

6

15. Bielefeld

8

1

1

6

5:17

4

16. Köln

7

0

3

4

7:12

3

17. Schalke

8

0

3

5

5:24

3

18. Mainz

7

0

1

6

7:20

1

A következő fordulóban (november 27–29.): Wolfsburg–Werder, Augsburg–Freiburg, Dortmund–Köln, Leipzig–Bielefeld, Stuttgart–Bayern, Union–Frankfurt, M’gladbach–Schalke, Leverkusen–Hertha, Mainz–Hoffenheim.

Ronaldo döntött

Javított helyzetén a szezon korai szakaszában váratlanul sokat botló Juventus gárdája. A sorozatban kilencszeres bajnoki címvédő Zebrák, akik a Verona és a Crotone ellen is értékes pontokat hullajtottak el a korábbi fordulókban, ezúttal a Cagliarit látták vendégül. Andrea Pirlo legénysége most nem tette kockára a három pontot, már a meccs korai szakaszában nagy nyomás alá helyezte a vendég kiscsapat védelmét, ami a félidő hajrájában ért gólokká: a 38. percben Cristiano Ronaldo a Moratától kapott labdával balról a tizenhatosba cselezte magát, majd életerősen lőtt a hosszú alsóba. A portugál néhány perccel később duplázni tudott, ekkor egy jobb oldali szöglet után keveredett hozzá a labda, amelyet közvetlen közelről vágott be. A Cagliari a második félidő derekán Klavan fejese révén szépített, de a gólt Maresca játékvezető videózás után les miatt elvette. A Juve egyetlen pontra megközelítette az este nehéz nápolyi vendégszereplésre utazó Milant.

Olasz bajnokság, 8. forduló: Crotone–Lazio 0:2, Spezia–Atalanta 0:0, Juventus–Cagliari 2:0, Fiorentina–Benevento 0:1, Roma–Parma 3:0, Inter–Torino 4:2, Sampdoria–Bologna 1:2, Verona–Sassuolo 0:2.

1. Sassuolo

8

5

3

0

20:9

18

2. Milan

7

5

2

0

16:7

17

3. Roma

8

5

2

1

19:11

17

4. Juventus

8

4

4

0

17:6

16

5. Inter

8

4

3

1

20:13

15

6. Napoli

7

5

0

2

15:7

14 (–1)

7. Atalanta

8

4

2

2

18:14

14

8. Lazio

8

4

2

2

13:13

14

9. Verona

8

3

3

2

10:7

12

10. Sampdoria

8

3

1

4

12:13

10

11. Cagliari

8

3

1

4

14:17

10

12. Bologna

8

3

0

5

13:14

9

13. Spezia

8

2

3

3

11:15

9

14. Benevento

8

3

0

5

11:20

9

15. Fiorentina

8

2

2

4

10:13

8

16. Parma

8

1

3

4

8:16

6

17. Torino

8

1

2

5

14:20

5

18. Genoa

7

1

2

4

7:15

5

19. Udinese

7

1

1

5

6:11

4

20. Crotone

8

0

2

6

6:19

2

A következő fordulóban (november 28–30.): Sassuolo–Inter, Benevento–Juventus, Atalanta–Verona, Lazio–Udinese, Milan–Fiorentina, Bologna–Crotone, Cagliari–Spezia, Napoli–Roma, Torino–Sampdoria, Genoa–Parma.

Hercegségi fordítás

Újra kikapott a Ligue 1-ben címvédő PSG csapata, és nem is akármilyen derbimérkőzésen. A párizsiak a Monaco otthonában Mbappé első félidei duplája (25., 37., tizenegyesből) után 2:0-val mentek a nagyszünetre, ráadásul a játékrész hajrájában a videobíró „közbenjárása” után Kean és Mbappé gólját les miatt elvették – a hercegségieknek csak kétgólos hátrányból kellett felállniuk. Niko Kovač csapata nem is ijedt meg, és komoly szándékkal futott ki a második félidőre, aminek Volland révén húsz perc alatt meg is lett az eredménye, a 65. percben már 2:2 állt a kijelzőn. A slusszpoén a hajrában jött, Diallo piros lapot érően szabálytalankodott saját tizenhatosában, a büntetőt pedig Fàbregas higgadtan értékesítette. A győzelemmel a Monaco négy pontra megközelítette a PSG-t.

Francia bajnokság, 11. forduló: Rennes–Bordeaux 0:1, Monaco–PSG 3:2, Brest–St.-Étienne 4:1, Nantes–Metz 1:1, Dijon–Lens 0:1, Montpellier–Strasbourg 4:3, Reims–Nimes 0:1.

1. PSG

11

8

0

3

28:6

24

2. Monaco

11

6

2

3

20:16

20

3. Montpellier

11

6

2

3

20:16

20

4. Lille

10

5

4

1

17:17

19

5. Marseille

9

5

3

1

12:8

18

6. Rennes

11

5

3

3

18:15

18

7. Lyon

10

4

5

1

17:10

17

8. Nice

10

5

2

3

15:12

17

9. Lens

9

5

2

2

15:14

17

10. Metz

11

4

4

3

12:9

16

11. Angers

10

5

1

4

15:20

16

12. Bordeaux

11

4

3

4

10:11

15

13. Brest

11

5

0

6

19:23

15

14. Nantes

10

3

3

4

12:14

12

15. Nimes

11

3

2

6

11:19

11

16. St.-Étienne

11

3

1

7

11:19

10

17. Reims

11

2

3

6

16:19

9

18. Lorient

10

2

2

6

12:17

8

19. Strasbourg

11

2

0

9

13:23

6

20. Dijon

11

0

4

7

5:20

4

A következő fordulóban (november 27–29.): Strasbourg–Rennes, Marseille–Nantes, PSG–Bordeaux, Lyon–Reims, Lens–Angers, Lorient–Montpellier, Metz–Brest, Monaco–Nimes, Nice–Dijon, St.-Étienne–Lille.