Olvasom, hogy a kisiskolások a járvány terjedésének szempontjából nem a veszélyeztetett korosztály, így – legalábbis amíg ezeket a sorokat írom – egyelőre nem tervezik bevezetni az illetékesek a távoktatást. Ugyan tény, hogy november derekára már jellemző a fáradtság a tanulók körében, ehhez valószínűleg a nappalok rövidülése, a hűvös, nyirkos időjárás megérkezése is nagymértékben hozzájárul. És ha megvalósulnak az ígéretek, akkor meglehetősen hosszú téli szünidőnek nézünk elébe.
A szülők jelentős része a rendes iskolai oktatást választotta szeptembertől, ami azt mutatja, hogy a családok számára a tanuló iskolában töltött rövidített időtartama is jelentős szerepet játszik. Megérne egy felmérést, hogy mi a konkrét oka, ami miatt jobb az iskolában tölteni azt a kis időt a szülők szerint, holott most igazán indokoltan lehetne választani az otthonról való tanulást is. Természetesen feltételezhetjük, hogy az iskolai tanulási környezet mégiscsak hatékonyabb ismeretelsajátítást tesz lehetővé, mint az otthoni, rendszert biztosít a tanulók életében, illetve valamelyest lehetővé teszi a tanulók egymás közötti kommunikációját, kapcsolatainak alakítását. Az iskola szocializációs színtér, aminek a rövidített tanítási időszak, valamint a vírus terjedésének megakadályozása miatt hozott szabályzat sem tud gátat szabni. A rendes tanításban való részvétel ezek mellett biztosítja azt, hogy a tanulónak van a hétköznapok során valamilyen konkrét feladata. Természetesen van a diákoknak egy nagyon kis hányada, akik szüleik segítségével kialakítanak maguknak olyan napirendet, amely aktív és inspiráló, a gyerekek java részénél azonban sajnos nem ez a jellemző. Gondoljunk csak a nyári vagy a téli szünidő feladatok nélküli időszakára! Milyen könnyen kicsúszik a kezeink közül a reggeli ébredés, az esteli elalvás… Arra eszmélünk, hogy az egyszeri hétvégi későig tartó filmezés vagy a nagy strandolás utáni sziesztázás teljesen felborítja a gyerekek napirendjét. Nemhiába jön jól a családok számára, hogy az iskola elvárja a pontosan érkezést, és ad némi feladatot is a kisiskolásoknak. Jelenleg a legtöbb otthoni teendő – némi házin kívül – a rajzok elkészítése. Persze volt már videókészítés is, ami az elektronikai kütyük közt otthonosan mozgó kisdiákoknak igazi élmény lehet. Javaslom, hogy ezekre a teendőkre, amelyek a gyakorlati munkán alapulnak, a szülők is helyezzenek lehetőség szerint nagyobb hangsúlyt, nézzék meg, érdeklődjenek a feladatok felől, nyújtsanak segítséget. Néha sokat számít, hogy legalább azt nem a szülőnek kell kitalálnia, milyen elfoglaltságot válasszunk a gyerekeknek, hanem megmondja a tanító, hogy készüljenek karácsonyi képeslapok képzőművészetből. Serkentsük a diákokat, hogy számítsanak egymás együttműködésére ilyen dolgokban! Egyik tanuló készítse el a kilyuggatott téli formákat, a másik vegye meg a színes kartont, a harmadik a csillámport szerezze be, az iskolában szétosztják egymás közt, és kezdődhet a munka! Próbáljunk időt szakítani, és részt venni ezekben a dolgokban szülőként, mert ezzel is motiváljuk gyerekeinket a munkára. Szívesebben dolgoznak, ha tudják, hogy valakinek örömet szereznek vele, valaki érdeklődik az alkotásaik, munkáik iránt, valaki értékeli az erőfeszítésüket. Mondják, hogy az unatkozó gyerek veszélyes gyerek, és ez valóban így van. Nem arra gondolok, hogy néhanapján ne lenne szabad unnia magát, amíg kitalálja, hogyan is tovább, hanem arra a huzamos ideig tartó érdektelenségre, amely könnyen vehet személyiségromboló irányt. Az érdeklődésünket a gyerekünk irányába ne úgy mutassuk meg, hogy miért nem kapott ötöst, hanem úgy, hogy kíváncsiak vagyunk rá, a személyére, az alkotásaira, eredményeire és az oda vezető útra. Különösen most van ennek nagy szerepe, amikor az időszűke miatt az iskola tényleg csak az ismeretátadásra fókuszál. Ha bevezetik a távoktatást, vagy elérkezik a hosszú szünidő, akkor még nagyobb jelentősége lesz, hogy ne hagyjuk a gyerekeket magukra.
