2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS

A települések kilencven százaléka érintett

Müller Cecília: Nem az számít, hogy a vakcinát hol fejlesztették ki, hanem hogy milyen eredményeket produkál

Magyarországon szétterjedt a koronavírus, a vasárnapi adatok szerint a települések kilencven százaléka érintett – mondta az országos tisztifőorvos tegnap az M1 aktuális csatornán. Müller Cecília hangsúlyozta: ennek megfelelően kell viselkedni, hiszen potenciálisan bárki, bárhol az országban fertőzhet és fertőződhet. Ezért kell viselni a maszkot, betartani a kijárási tilalmat, a távolságtartást, és minden olyan szabályt vagy ajánlást, amelyet korábban megfogalmaztak.

A Liszt Ferenc-repülőtérre újabb egymillió darab, favipiravir hatóanyagú tabletta érkezett, ezúttal Japánból (Forrás: MTI)

A Liszt Ferenc-repülőtérre újabb egymillió darab, favipiravir hatóanyagú tabletta érkezett, ezúttal Japánból (Forrás: MTI)

A járványügyi adatok tendenciáját kiegyensúlyozottnak nevezve elmondta: az elmúlt 24 órában 4320-szal nőtt a fertőzöttek száma, ezzel együtt ma Magyarországon 174 618 pozitív esetet tartanak nyilván a járvány kezdete óta. Az elmúlt napon 7278 embert ápoltak kórházban, közülük 618-an voltak lélegeztetőgépen.

Az elhunytak száma szombaton is magas volt, a 111 – jellemzően idős, krónikus beteg – átlagéletkoruk 76 év körül alakult, mint a héten szinte mindennap. Az elhunytak mindössze hét százalékánál nem tudnak semmilyen alapbetegséget megállapítani – jegyezte meg Müller Cecília, aki szerint bizakodásra ad okot, hogy nem növekednek tovább a fertőzésszámok, de korai még bármiféle következtetést levonni, hiszen a védelmi intézkedések bevezetését követően körülbelül két hétre van szükség, hogy látni lehessen annak eredményeit.

Minden intézkedés azt a célt szolgálja, hogy tudjuk élni az életünket, tudjunk munkába járni, és ne kelljen további szigorításokat, a környező országokhoz hasonló drasztikus intézkedéseket bevezetni – emelte ki, és beszámolt arról is, hogy pénteken elindult a szociális intézményekben a tesztelés, az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat és a bölcsődei dolgozókat pedig hétfőtől kezdődik szűrni. Az egészségügyi intézményekben a dolgozók maguk meg tudják szervezni egymás tesztelését, oda csak az antigén alapú teszteket szállítják ki, a többi helyen szűrőcsapatok végzik a mintavételt.

Fontosnak nevezte a kiszűrt pozitív esetek elkülönítését, hogy ők már ne terjeszthessék tovább a betegséget. Elmondta: a fertőzésen korábban átesetteknél is lehet pozitív az antigén teszt, de ez nem újrafertőződést jelent, és a háziorvos tudni fogja, mi ilyenkor a teendő.

Kitért arra is: az oktatási-nevelési intézményekben a járási hivatalok népegészségügyi szakemberei által végzett járványügyi vizsgálat dönti el, hogy milyen korlátozó intézkedéseket kell helyben bevezetni.

Az oltóanyagról szólva Müller Cecília elmondta: alapos és szigorú feltételrendszere van annak, hogy egy vakcina a piacra kerüljön. Magyarországon az oltásbiztonság garantálja azt, hogy megtartsuk azt a rendkívül nagy járványügyi előnyünket a világgal és Európával szemben is, hogy gyermekeinket tizenkétféle betegség ellen kötelező védőoltásokkal immunizálni, és ezen túl is rendelkezésre állnak más választható védőoltások.

Hangsúlyozta: két alapvető tulajdonságot – a hatásosságot és a biztonságosságot – garantálni kell ahhoz, hogy forgalomba kerülhessen egy vakcina. Közölte továbbá: a Magyarországra érkezett orosz oltóanyagnál jelenleg a dokumentációs anyag átvizsgálása folyik. Kiemelte, hogy csak olyan oltóanyagot tesznek a lakosság számára elérhetővé, amely hatásos és biztonságos.

A kormány eddig három gyártónál 12 millió oltóanyagot kötött le. Müller kiemelte: a vakcinák különböző technológiával készültek, és a járványügyi szakemberek tájékoztatása alapján az emberek majd eldönthetik, hogy melyikkel szeretnék beoltatni magukat. Nem az számít, hogy honnan jön, hanem hogy milyen eredményeket produkál. Szavai szerint a védőoltások már bizonyítottak: Romániában és Ausztriában kanyarójárvány is van, ami Magyarországon a védőoltások miatt nem fordul elő.

Nyitókép: A Liszt Ferenc-repülőtérre újabb egymillió darab, favipiravir hatóanyagú tabletta érkezett, ezúttal Japánból (Forrás: MTI)