2024. április 20., szombat

Kitartott az előny

Gordićéknak az utolsó pillanatig küzdeniük kellett (Fotó: Beta)

Gordićéknak az utolsó pillanatig küzdeniük kellett (Fotó: Beta)

Legyőzte az Eurokupa A csoportjában éllovas Joventut együttesét a Partizan. Az eredetileg 6. fordulós belgrádi találkozón kiegyenlített első negyed (18:19) után Sašo Filipovski legénysége 23:14-es negyeddel ellépett (41:33) a nagyszünetre, az utolsó periódusnak nekifutva (63:49) pedig úgy tűnt, a fekete-fehéreknek nem kell izgulniuk. A Joventut az utolsó percekben mégis visszakapaszkodott, szívós munkával többször is két pontra zárkózott fel (74:72, 76:74), de a Partizan végül Paige büntetőivel bebiztosította a sikert (78:75). A győztesnél Gordić (16) volt a legeredményesebb, de további hárman értek el két számjegyű pontot (Miller-McIntyre 13, Thomas 11, Dangubić 10), és a többiek is fontos teljesítményeket tettek a közösbe. A csoportban egyébként a koronavírus okozta halasztások miatt kaotikus a helyzet, csak az Unics és a sereghajtó Bahçeşehir játszott le nyolc meccset, a Bourg és a Venezia mindössze ötöt. A hatosból az első négy jut a Top 16-ba, a hetet játszó, 4/3-as mérlegű Partizan jelen állás szerint ott lesz a második fázisban.

Az Euroligában dupla fordulót játszanak a héten, csütörtök este már a 10. játéknap keretében léptek pályára a csapatok. A legnagyobb diadalt az Efes aratta, amely a szorosnak ígérkező moszkvai találkozón közel 30 ponttal tarolta le a Himkit (77:105). A Crvena zvezda tegnap este játszott az éllovas Barcelona vendégeként.

Eurokupa, A csoport: Partizan–Joventut 78:75, Bourg–Unics 74:86. A sorrend (a győzelmek száma alapján): Joventut 5/2, Unics 5/3, Partizan 4/3, Bourg 3/2, Venezia 2/3, Bahçeşehir 1/7. Euroliga, a 10. fordulóban: Himki–Efes 77:105, Baskonia–Panathinaikosz 93:72, Bayern–CSZKA 81:89. Az élcsoport: Barcelona (–2), Bayern és CSZKA 14 pont stb.