2024. április 18., csütörtök
SPORTHÍREK

Egy csoki, egy üzenet

KAJAK-KENU

A zentai Tiszavirág Kajakklub az ünnepek közeledtével évek óta rendez jótékonysági akciót a Zentai Közkórház gyermekosztálya, illetve a szegedi Gyermekgyógyászati Klinika onkológiai-hematológiai osztálya részére. Az egyesület közösségi oldalán a minap megjelent felhívás szerint idén arra kérik a csatlakozni vágyókat, hogy egy csokival és egy kedves üzenettel járuljanak hozzá akciójukhoz. A klub székhelyének bejáratánál (Zenta, Tiszavirág sétány 9.) elhelyezett dobozba ma (szombaton) 19 óráig várják az adományokat, amelyeket a klub fiataljai juttatnak majd el az intézményekbe. A dobozba csokit, újszerű játékot, könyvet lehet tenni egy üzenet kíséretében.

Legfontosabb, hogy gerinces, tisztességes, csupa nagybetűs embert neveljünk a kajakos fiatalokból, és természetesen sikeres, kiváló sportolókat” – idézi az egyesület közösségi oldala Fehér Csaba vezetőedző szavait.

CSELGÁNCS

Magyar aranyérem a nyitónapon

A Prágában zajló 69. cselgáncs-Európa-bajnokság nyitónapján a magyarok 30 éves versenyzője, Karakas Hedvig aranyérmet szerzett az 57 kilogrammosok mezőnyében. A Honvéd versenyzője a finálét követően elmondta, tisztában volt vele, hogy a portugál Telma Monteiro elleni mérlege nem neki kedvez, pontosan ezért szerette volna végre legyőzni. „Hosszú meccs volt a döntő, de nem éreztem fáradtságot, inkább az volt fárasztó, hogy végig fókuszálni kellett. Nem igazán zavart, hogy már hétszer kikaptam Monteirótól, aki nagyszerű dzsúdós, mert edzőmmel, Toncs Péterrel alaposan átbeszéltük a teendőket ellene. Tudtam, hogy nem szabad rárohannom, és azt is, hogy fantasztikus erőállapotban vagyok, így nyugodtan mehettem bele a hosszabbításba is. Az intések nem fogtak meg, előtte is voltak már olyan meccseim itt, amikor két figyelmeztetésnél tartottam” – nyilatkozta a döntő után.

Szerbia Andrea Stojadinov révén egy ezüstéremmel zárta a nyitónapot, a fiatal tehetség a 48 kilogrammosok döntőjében a francia Shirine Bouklitól szenvedett vereséget. Stojadinov az elmúlt hetekben rendkívüli mérleget produkál, november 4-én megnyerte a junior-Eb-t, majd 9-én harmadik helyen végzett az U23-as kontinensviadalon.

Eredmények, férfiak, 60 kg: 1. Robert Msvidobadze (Oroszország), 2. Jago Abuladze (Oroszország), 3. Francisco Garrigos (Spanyolország) és Jorre Verstraeten (Belgium). 66 kg: 1. Orhan Szafarov (Azerbajdzsán), 2. Tal Flicker (Izrael), 3. Denis Vieru (Moldova) és Kilian Le Blouch (Franciaország). Nők, 48 kg: 1. Shirine Boukli (Franciaország), 2. Andrea Stojadinov (Szerbia), 3. Distria Krasniqi (Koszovó) és Katharina Menz (Németország). 52 kg: Odette Giuffrida (Olaszország), 2. Andreea Chitu (Románia), 3. Estrella López Sheriff (Spanyolország) és Charline Van Snick (Belgium). 57 kg: 1. Karakas Hedvig (Magyarország), 2. Telma Monteiro (Portugália), 3. Sarah Leonie Cysique (Franciaország) és Theresa Stoll (Németország).

KÉZILABDA

Tovább menetel a Barca

A férfi BL csoportkörének 7. fordulójában két mérkőzést rendeztek csütörtök este: az A csoportban a Kielce a Vardar vendégeként nyert Szkopjéban, míg a B csoportban a Kiel hazai pályán kapott ki a hibátlan Barcelonától.

7. forduló, A csoport: Vardar–Kielce 29:33. Az élcsoport: Kielce 11, Flensburg 9, Meskov 7 pont. B csoport: Kiel–Barcelona 26:32. Az élcsoport: Barcelona 12, Veszprém 11, Aalborg 8 pont stb.

KERÉKPÁROZÁS

Halasztódik a csúcskísérlet

Nem tudja a tervezett időpontban, december 12-én megvalósítani egyórás rekordkísérletét Alex Dowsett. A 32 éves brit kerékpáros a minap pozitív koronavírustesztet produkált, ezért a manchesteri eseményt a jövő évre kellett halasztania. „Nagyon csalódott vagyok, hogy nem haladhat minden a tervek szerint, de most az egészségem az első” – jelentette ki Dowsett, aki 2015 májusa és júniusa között már tartotta a rekordot 52,937 kilométerrel. A jelenleg érvényes csúcsot a belga Victor Campenaerts teljesítette tavaly áprilisban 55,089 kilométerrel.

NAGY-BRITANNIA

„Téli túlélőcsomag” a sportnak

A brit kormány 300 millió fontos „téli túlélőcsomaggal” igyekszik segítséget nyújtani a járvány miatt nehéz helyzetbe került szigetországi sportnak. A csütörtökön bejelentett támogatásból a legnagyobb összeget a rögbi kapja, ugyanakkor nem jut belőle a krikettnek és a labdarúgás felső osztályainak. Utóbbit illetően a kormányzat elvárása az, hogy a férfi profi futball tartsa fenn magát. A juttatásokból többek között a rögbi, a lóverseny, az ötödosztályú férfi és a női futballbajnokság, a motorsport, a tenisz, a netball, a kosárlabda, a jégkorong, a tollaslabda, valamint az agársport részesül. Nigel Huddleston sportminiszter a parlamentben közölte: a klubok jelentős része tönkremegy, amennyiben valamilyen kormányzati akcióval meg nem védik őket. A pénzzel az angol sportot segítik – zömmel alacsony kamatú, rugalmas hitelek formájában –, mivel az Egyesült Királyság többi része külön költségvetésből dolgozik.