2024. március 28., csütörtök

Testközeli tegnapunk

A változást jelentő szavak

most halotti beszédeink.

Az okok és a miértek

költeményeink.

Keresztény búsulásban

csinosak a híveid,

Uram.

Saját öntudatunk koponyahegyén

szűk színleltre feszítvén.

A kilenc

háromszor három.

Közösség.

Ketten feszültség.

És egy az én.

Kirajzolnám porban a gondolatom.

Por a kincsem

és én elcseréltem.

Nincs már,

engedtem a szélnek.

S a hamuban bíztam

mint a fogyó holdban

hogy megújulhat.

Most pusztába

kiáltott szónak

válaszolgatok

Kandallók és birsalmák

a télben.

Tétlen végtelen fehéren.

És elfelejtetted rég

hogy szándékosan elmaradtam.

Nekem

életem keresztútjai

sohasem fejtik meg

mily messze rejtettem

a csodát

Mert csak

 létezem

visszavonhatatlanul

Nekünk bástya kell

nem oltár.

Etikus ember vívódása

délibáb.

Városból szálló honvágyad

temesd csak hajadba.

Önző érdek nem fáj

már megcsodáltak és kopnak.

Formákon legel a jóétvágy.

Siet egyszer élni,

míg megint kigyullad

a hasnyálmirigy

s elakad  a tákolt

szélmalmok szava.