2024. március 29., péntek

Őszi munkálatok Kishegyesen

Folytatódik az ároktisztítás – Hamarosan véget érnek az útlezárások

A hetekben Kishegyesen több helyszínen is út- és járdalezárások fogadják a közlekedőket. Ennek oka, hogy a helyi közösség folytatja a tavasszal megkezdett út- és járdakarbantartási munkálatokat. Elsődleges helyszín a Vásár utca, ahol két helyen is lezárták a forgalmat, számolt be lapunknak Sipos Tibor, a kishegyesi helyi közösség titkára.

Útjavítási munkálatok a Vásár utca és az Arany János utca kereszteződésén

Útjavítási munkálatok a Vásár utca és az Arany János utca kereszteződésén

- A Vásár utcában két helyen is javításra szorult a beton. Az utca derekán a hő hatására felgyűrődött az úttest, és veszélyeztette az ott áthaladó forgalmat. Az érintett szakaszt kivágták és újrabetonozták. A Vásár és az Arany János utca sarkán szükség mutatkozott a járda újraaszfaltozására, mert már rossz állapotban volt. Emellett az úttest és a járda közötti rövid részt is kibetonozták, megkönnyítve ezzel az áthaladást – számolt be a titkár, majd azzal folyatta, hogy a forgalom elől el volt zárva egy rövid járdaszakasz is, a Fő utca és az Iskola utca sarkán. Itt a járda árok feletti része mozgott és balesetveszélyes volt. A kérdéses szakaszt újrabetonozták és új betongyűrűt helyeztek le alá. Ez a munka befejeződött, és mivel nincs nagy terhelésnek kitéve, ezért ismét használható a gyalogosok számára. Ezzel szemben a Vásár utcában végzett javítások helyszínein az út zárva marad egészen a jövő hétig. Ennek az az oka, hogy a járműforgalom nagyobb leterhelést jelent, és a friss betonnak több idő kell, hogy rendesen megkössön, tudtuk meg Sipos Tibortól, aki azt is elmondta, hogy a munkálatok a helyi közösség forrásaiból történtek, de sok segítséget nyújtott a Komunál Közvállalat is.

A járda- és úttestjavítások mellett a helyi közösség az árkok folyamatos tisztításán is dolgozik. Tavasszal a munkát a Guyon és Fő utcában kezdték meg, most pedig ismét folytatják, elsősorban azokon a helyeken, ahol a nyári nagy csapadékok gondot okoztak, számolt be a titkár. A mostani fázisban is dolgoznak a Fő utca árkainak tisztításán, emellett megtisztítják az Arany János utca egy részét és az Iskola utca végét. Az iskola utcában, amint már említettük, járdajavítás is zajlott, valamint betongyűrűket helyeztek le.

Szintén a tavasszal kezdődött meg a villanyvezetékek közé belógó, valamint a közvilágítást zavaró ágak metszése. Ez a munka most ugyancsak folytatódik, tudtuk meg Sipos Tibortól. A titkár végezetül arról is beszámolt, hogy a helyi közösség az idei évben már nem tervez komolyabb javításokat, felújításokat. Viszont a Komunál Közvállalat el fog végezni egy járdafelújítást a Fehér Ferenc utcában, a temető környékén. A járda itt egy hosszabb részen beszakadt, és nem lehet közlekedni rajta.