2024. március 28., csütörtök
KALANDTÚRA

Almati

A város neve kazahul azt jelenti, hogy az almafák fővárosa vagy azt, hogy az almafák közt nőtt. Más fordítások szerint jelentése az almák atyja. Mindenesetre a város valami módon bizonyára kötődik az almához, ugyanis a helyiek szerint az első pici, savanyú almák a város körüli dombokon jelentek meg. Később itt volt Ázsia egyik legnagyobb almatermő vidéke. Én három napot csavarogtam a másfél millió lakosú dél-kazah városban és környékén, de egy almafát sem láttam. Almatis bögre helyett viszont mindenütt szövetből készült almát árulnak az ajándékárusok.

Almati igazi szovjet mintára épült négyzethálós szerkezetű iparváros, a tagköztársaság fővárosa volt a Szovjetunió felbomlásáig. Széles sugárutak, hatalmas parkok, terek és a nemzet hőseinek emelt több emelet magas szobrok, illetve szoborcsoportok díszítik. Az élet ma is szegényes, a 35–40 dinárba kerülő üzemanyag az egyedüli árucikk, amelyből van bőven. Ez még ott is alacsony árnak számít. A mindennapok a szovjet elnyomás idején kialakult szokások szerint zajlanak: a város meghatározó részei a piacok és a buszpályaudvar, mindenki siet és állandóan utazik. A nagy távolságok miatt (egy-egy sugárút több kilométer hosszú is lehet), a közönséges autósok megállnak az út szélén várakozóknak, és elviszik őket az utca egy távolabbi részére. Kazahsztán muszlim ország, de nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a vallásgyakorlásnak. A lakosság döntő többsége ateista. A másfél milliós legnagyobb kazah városban mindössze néhány kisebb mecset van, de könnyebb megtalálni az ortodox katedrálisokat. A város leghíresebb építménye természetesen a Függetlenség-emlékmű és a kazahsztáni háborús hősök tiszteletére emelt emlékmű. Az emlékparkban áll egy pravoszláv templom is, a Zenkov székesegyház. A város, és talán az egész ország legszebb ortodox temploma a világ második legmagasabb faépítménye. Építésekor nem használtak sem szegeket, sem csavarokat. A 28 Panfilov Hősök Emlékparkban áll a város legnagyobb emlékműve. A 28 kazah katona Moszkvában halt hősi halált a náci ostrom idején. Nekik és a háború összes áldozatának tiszteletére örökláng ég a hatalmas bronzszobor előtt – mint minden posztkommunista nagyvárosban. Almatinak kevés nevezetessége van, annak ellenére is, hogy a város 1997-ig csaknem 70 éven át az ország fővárosa volt. A Kazahsztán déli részén fekvő várost hegyek fogják közre, ezért kevés hely maradt a terjeszkedésre. Egy napon Nazarbajev elnök úgy döntött, hogy a kormánynak, azaz a fővárosnak költöznie kell. Az északon fekvő elhagyatott Aklomában (későbbi nevén Asztana, mai elnevezése Nurszultán) nőttek ki az új kormányépületek és egy csúcsmodern metropolis a kietlen sztyeppén. A költöztetés valódi oka feltehetően az volt, hogy mérsékelje az ország északi részén az orosz befolyást, és megakadályozzon egy Krímhez hasonló esetleges annektálást. Talán ennek is köszönhető, hogy Asztanának megmaradt a jellegzetes ázsiai varázsa: piacok, szovjet építészet, iszlám szerint zajló mindennapok, piszok, szegénység, egyszerűség, de barátságosság, ami sajnos mifelénk Európában már kihalóban van.

Mint minden fővárosnak, Almatinak is van egy kilátója, ahonnan gyönyörű panoráma tárul a látogatók elé, ha épp nem fedi szmog a várost. Ez a város melletti dombon, az 1100 méter magasan kialakított Kok-Tobe, ahová drótkötélpályán lehet feljutni. A gondolák néhol 70 méter magasan siklanak Almati almafái felett.