2024. március 29., péntek

Sorosnak a soros leveléről

Orbán Viktor válasza az őt lopással vádoló tőzsdespekulánsnak

Soros György fenyegeti Magyarországot és Lengyelországot – mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A miniszterelnök a világpolitika legkorruptabb emberének nevezte az üzletembert.

Orbán Viktor (Fotó: MTI)

Orbán Viktor (Fotó: MTI)

Orbán Viktor azt mondta, hogy Soros György sok politikust fizet. „Ő korrumpálja leginkább a brüsszeli bürokratákat, akik zsarolják, fenyegetik Magyarországot” – közölte.

Soros György az elmúlt napokban nagy írást tett közzé, amelyben utasításokat adott a brüsszeli bürokratáknak, hogy mit tegyenek. Erre egy higgadt reakció született az Európai Unió (EU) miniszterelnökeinek ülésén: ők tudják, hogyan kell egy vitát rendezni, majd megoldják belül – mondta a kormányfő.

Azt hangoztatta: Soros György fenyegeti Magyarországot és Lengyelországot, hiszen az EU-ban a viták rendezésének módja a tárgyalás. Az unió történetében nem ritkák a késhegyig menő költségvetési viták, ez természetesen fakad abból, hogy 27 tagállam érdekeit kell összehangolni –mondta Orbán Viktor. Emlékeztetett: a nyáron úgy döntöttek, hogy sok mindent egyszerre akarnak rendezni. Egyszerre akartak válságkezelést, ezt összekötötték a hétéves költségvetés kérdésével, majd egyesek politikai szempontokat is be akartak vezetni, ezt jogállamiságnak nevezve. Így a 27 miniszterelnök elindult a legnehezebb úton, de most már ezen kell maradni. A végén majd meg fognak egyezni, de jelenleg Magyarország és Lengyelország vétója megállította a jogalkotási folyamatot.

Úgy fogalmazott: őt sokkal jobban megérinti, hogy gátlástalanul lehet hazugságokat terjeszteni Magyarországról. Ez nem szokatlan jelenség, de most elért egy olyan szintet, amilyet még ő sem látott. Soros György azt írta, hogy sok magyar településen nem volt titkos a választás.

„Hihetetlen, hogy egy ilyen gátlástalan ember mekkora rombolást tud végezni” – jelentette ki Orbán Viktor.

Azt mondta, lát lehetőséget az uniós kompromisszumra, de csak olyan megoldás elfogadható, amelyben valóban jogi szempontok érvényesülnek, nem pedig politikaiak. Jelenleg Soros György karmesterségével olyan intézményeket akarnak létrehozni, amelyek egyszerű többségi vagy kétharmados szavazással rákényszeríthetnék Magyarországot arra, hogy lebontsa a kerítést vagy beengedje a migránsokat. Az ilyen követeléseket Magyarország visszautasítja – hangoztatta.

Kiemelte: arról döntenek az EU vezetői, hogy közösen hitelt vesznek fel harminc évre; ez nem egy diadalmenet, jobb lenne belőle kimaradni, de ezt nem akarja Magyarország, mert nem szeretné egyedül hagyni azokat az államokat, amelyek bajban vannak.

Ugyanakkor Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy a vitának valójában nincsen köze a pénzhez, Magyarország ugyanis stabil ország, ahol a politikai vitáktól, Brüsszeltől függetlenül is meg fog valósulni minden olyan fejlesztés, amelyet a következő tíz évre terveztek. Hozzátette: Magyarország az unió nélkül is fel tud venni kölcsönt harminc évre, mert stabil a megítélése a nemzetközi piacokon. Közölte, hogy nemrég vettek fel 2,5 milliárd euró (mintegy 900 milliárd forint) hitelt.

Magyarország ma olyan erős lábakon áll, hogy nem csupán átvészel bármilyen nehéz időszakot, de közben fejlődni is tud – hangoztatta, megjegyezve: most nem 2008–2009-ben járunk.