2024. április 20., szombat

CNN: Biden az amerikai történelem legidősebb elnöke lehet

Joe Biden demokrata párti politikus az amerikai történelem legidősebb elnöke lehet - fogalmazott pénteken a CNN televízió annak kapcsán, hogy Biden pénteken töltötte be a 78. életévét.

Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelölt (Fotó: Beta/AP)

Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelölt (Fotó: Beta/AP)

Amennyiben Bident iktatják be január 20-án, nyolc évvel idősebb lesz, mint Ronald Reagan, aki 1981-ben történt beiktatásakor 70 esztendős volt - hangoztatta a CNN
A televízió emlékeztetett arra is, hogy a demokraták alelnökjelöltje szintén történelmet ír majd: beiktatása esetén ő lesz az Egyesült Államok első női, dél-ázsiai és fekete bőrű felmenőkkel rendelkező alelnöke.
Egyes tagállamokban még nem történt meg a választási eredmények hitelesítése, részben a szavazatok újraszámlálása, részben a Donald Trump amerikai elnök jogászcsapata által indított perek miatt. Donald Trump a Fehér Házban fogadja a michigani republikánus törvényhozókat. Michigan az egyik tagállam, ahol az elnök jogászai kereseteket nyújtottak be.
Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője pénteki sajtókonferenciáján - amely az első volt a november 3-án tartott választások óta - közölte: az elnök azt szeretné, hogy minden vitatott voksot számoljanak újra.
Joe Biden egyébként pénteken Delaware-ban egyeztetett Nancy Pelosival, a képviselőház demokrata párti elnökével, akit a demokraták a héten megszavaztak e posztra a megújított törvényhozásban is, valamint Chuck Schumerrel, a demokraták szenátusi frakcióvezetőjével.
Közben pénteken több republikánus szenátor újságíróknak adott interjúban jelezte, hogy támogatni fogja Joe Biden leendő kormánytag-jelöltjeit. Így nyilatkozott Mitt Romney, Utah állam szenátora, Susan Collins, maine-i és Lisa Murkowski alaszkai szenátor is.
"Biden a megválasztott elnök, és minden elnöknek joga van a maga kabinetjéhez. A mi feladatunk, szerepünk annak biztosítása, hogy a politika fősodrában lévő jelölteket válasszon, jó, képzett és hiteles jelöltek. S ha ez így lesz, akkor bizonyosan együtt fogok működni vele" - fogalmazott Murkowski szenátor.
Lamar Alexander visszavonuló republikánus szenátor pénteken a Twitteren közleményt tett közzé, amelyben sürgette, hogy a Fehér Ház kezdje meg a nyugodt hatalomátadáshoz szükséges lépéseket.