2024. március 28., csütörtök
KORONAVÍRUS VAJDASÁGBAN

FRISSÍTETT – Túlterhelt a klinikai központ

A Vajdasági Klinikai Központban 303 koronavírussal fertőzött beteget ápolnak, közülük 18-an vannak lélegeztetőgépre kapcsolva – nyilatkozta Edita Stokić, az intézmény igazgatója. 

Ugyancsak mai adat, hogy a péterváradi katonai kórházban 32 páciens fekszik, amivel csaknem megtelt az intézmény fekvőbeteg részlege, mivel összesen 35 ággyal rendelkeznek. Összesen tehát Újvidéken 335 koronavírus-fertőzöttet kezelnek kórházi körülmények között, ami nyolccal több, mint csütörtökön.

A 021.rs szerint a klinikai központ igazgatója elmondta, hogy az elmúlt hetekben megnőtt a kórházi ápolásra szoruló páciensek száma, legtöbben középsúlyos vagy súlyos állapotban vannak. Emiatt a központ kénytelen bővíteni kapacitásait, a Fertőző Osztályon kívül más épületekben helyzik el a betegeket. Az igazgató leszögezte, hogy a klinikai központ rendszere túlterhelt, mind inkább közelítenek a befogadóképesség maximumához. Ezeknél az okoknál fogva megkezdték a Kamenicai Intézet egy részének előkészítését a koronavírussal-fertőzött betegek befogadására.

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet legfrissebb közleménye szerint egy nap leforgása alatt a tartomány területén 1258 új koronavírusos megbetegedést azonosítottak.

Ugrásszerűen megnőtt a fertőzöttek száma Pancsován és Nagykikindán. A pancsovai kórházban 220 beteget kezelnek, akik közül 97 páciens belgrádi, 110 dél-bánáti, 13 pedig egyéb szerbiai településről származik. Magyarkanizsa községben 26 polgárnál mutatták ki a koronavírust. A verbászi Covid-kórházban 70 pácienst ápolnak, a legfiatalabb 19 éves.