2024. március 28., csütörtök

FRISSÍTETT – Háromnapos gyász Szerbiában

A Szerb Pravoszláv Egyház szinódusának döntése értelmében Irinej pátriárka holttestét szombaton a Szent Mihály arkangyal-székesegyházban ravatalozzák fel, ahol a szentmisét követően a hívők elbúcsúzhatnak a pátriárkától. A rendelkezések szerint a búcsúzó hívek nem csókolhatják meg a holttestet, mindössze meghajolhatnak a ravatal előtt. Mindenkit arra kérnek, viseljenek maszkot, és minél gyorsabban hagyják el a templomot a nagyobb tömeg kialakulását elkerülendő.

Vasárnap a Szent Száva Székesegyházban 9 órakor kezdődik a gyászszertartás, majd ezt követően a székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra Irinej pátriárkát.

A szerb kormány háromnapos gyászt rendelt el a pátriárka halála alkalmával. A nemzeti gyász november 20-ától 22-éig, azaz péntektől vasárnapig tart az ország területén.

Mint azt korábban jelentettük, a Szerb Pravoszláv Egyház feje pénteken 7.07 órakor hunyt el koronavírus-fertőzésben a belgrádi Karaburma Katonakórházban.