Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Virágmizéria

Csík Mónika

2020. november 21., 16:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az első saját növényem egy kaktusz volt. Akkorka csak, mint a körmöm, de fontos lett az életemben, hiszen akkoriban költöztem albérletbe, s kellett valami „saját”, ami az otthon biztonságára emlékeztet. Tenyérnyi üvegtégelybe ültettem, és az íróasztalom sarkán tartottam, az ablakhoz, a napfényhez közel. Nem tudta soha megszokni egy helyütt, hiszen az egyetemi évek alatt hurcolkodott velem párszor, de mindig hősiesen tartotta magát, és igyekezett hozzászokni az új körülményekhez. Igaz, fejlődésnek már csak azt követően indult, hogy hazaköltöztettem anya virágai közé, a Paradicsomba, otthon ugyanis príma helye lett a télikertben, anya csodaszép szobanövényei között. Nem is volt szívem onnan tovább hurcolni, elvégre neki is kijár egy kis állandóság, így ő lett az én Otthoni Saját Kaktuszom. Kinőve az üvegtégelyét, szép példánnyá fejlődött az évek során.

Mindig, amikor „beköszönök neki” otthon jártamban, eszembe jut, hogy annak idején, amikor megvásároltam egy nénitől a Futaki piac kis asztalkájáról, nem gondoltam volna: azáltal, hogy kaktusztulajdonos lettem, egyfajta felelősség is kezdett kialakulni bennem, felelősség a növényem iránt, aminek a sorsa, a jóléte immár tőlem függ, nekem kell gondoskodni róla. Ahogyan Exupéry írta A kis herceg című könyvében: „egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél”. Nyilvánvalóan nemcsak a megszelídített állatokra vonatkozik e megjegyzés (miként a kis herceg rókájára), hanem a növényekre is, mindazon teremtményekre, amelyek sorsa összekapcsolódik a miénkkel.

(Illusztráció)

E felelősségtudat azóta kísér, hisz laktam bárhol is, a növények mindig az életem részei lettek. Vannak örök túlélőim, amelyek különböző betegségeket hevertek ki, visszametszések nyomán sarjadtak újra, vannak átörökítettek, amelyek a rég kipusztult anyanövény utódai, vannak olyanok is, amelyek anyu „virágteraszán”, az ő gondoskodása folytán kaptak új erőre, s kerültek vissza hozzám, meg vannak az örök költözők, amelyek minden tavasszal vándorolnak ki a kertbe, a félárnyékba, és minden ősszel utaznak vissza, a házba, telelésre. Ezt a költözést nevezem én virágmizériának, amely nemcsak nálunk megy végbe évente kétszer, hanem az általam ismert családok többségében, a költöztetésbe befogott férfi családtagok hosszas méltatlankodására. Merthogy ezek a költöző virágok általában terebélyesek, méretes cseréppel, és férfi legyen a talpán, aki szakszerűen tudja hurcibálni őket A pontból B pontba, miközben e két pont között található néhány ajtó, jó pár lépcső, némely esetben akár egy egész emelet. Ilyenkor a költöztetést lebonyolító erősebb nem képviselői, miközben izzadva egyensúlyoznak a növényekkel, válogatott kifejezésekkel emlegetik a burjánzó Alokáziák (közismertebb néven Ádámok és Évák), Schefflerák, fikuszok, pálmák összes felmenőjét, nemesítőjét, forgalmazóját, sőt még a Magasságost is, aki ezeket a flancos növényeket megteremtette, ráadásul ilyen igényesre, hogy nem jó nekik egy helyütt, hanem cipelni kell őket hol ide, hol oda, hogy eltaláljuk, hol éreznék magukat legkellemesebben.

A felelős növénytulajdonos (mint például én) pedig csak vonogatja a vállát ilyenkor, hogy mit lehet tenni, ha költöztetni kell, hát költöztetni kell, dohogás ide vagy oda, a virágtartásnak ez a mizéria is része. A kisebb cserepű muskátlikat azért tavasszal és ősszel én magam hordom ki majd be, hisz nem szeretném túlfeszíteni a húrt a túl sok költöztetni valóval, elvégre méltatlankodásra még így is marad ok bőven. Például az étkezőasztalon pompázó orchideák miatt, amelyek egyre több helyet követelnek, és a párom fejcsóválva veszi tudomásul, hogy az egész lakásban csak azon az egy helyen érzik jól magukat, a kelő nap sugaraitól cirógatva, szűrt fényben, az asztalszélen. Nosztalgikusan meg is jegyzi néha, hogy visszasírja az első közös albérletünk pöttöm asztalkáját, amelyen csupán két tányér fért el, és ebéd közben nem kellett osztozni a helyen holmi kényes cserepesnövényekkel.

Ebben az évben hosszúra nyúlt az ősz, az első fagyok váratnak magukra, így nálunk az aktuális virágmizéria még nem zajlott le. Lélekben azonban már készülök rá, hiszen egyre hűvösebbek az éjszakák, és a hideg köd sem tesz jót a növényeknek. A muskátlikat már biztonságba helyeztem, de a nagyja még költözés előtt áll. A teraszon várják a sorukat, hogy egy lemosó langyosvizes fürdő után idén másodszor is útra keljenek.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége