1900 novemberében Szabadka népszámlálásra készülődött. A Bácskai Hírlap részletesen tájékoztatta olvasóit a népszámlálás menetéről és a legfontosabb tudnivalókról, valamint igyekezett arra is felhívni a polgárok figyelmét, hogy milyen fontos a lakosság összeírása, mind a város, mind az ország számára. A politikai lap 1900. november 21-én egy részletes tájékoztatót közölt a népszámlálásról. Ebből kiderül, hogy a tervek szerint a számlálóbiztosoknak 1901. január elseje és 10-e között kellett járniuk a terepet. A várost főcsoportokra osztották fel. Minden főcsoporthoz a város egy körzete tartozott. Egy főcsoporton belül több számlálóbiztos, egy felügyelő ellenőrzése mellett, felelt a lakosság összeírásáért. Így például az I. főcsoport, a városi I. kört foglalta magába 552 házzal. Wéber Frigyes vármegyei írnok az 1-től a 100-as, Scultéthy Béla becsüs a 101-től a 220-as, Weizendelf Ferenc ügynök a 221-től a 336-os, Hubai Dezső díjnok pedig a 337-től az 552-es számú házig írta össze a lakosokat. Munkájukat Farkas József mérnök felügyelte. Volt olyan főcsoport is, amely alá 1230 ház tartozott, vagy olyanok, amelyek a Szabadka-környéki szőlőket vagy éppen a tanyavilágot foglalták magukba.
A számlálóbiztosok munkájáról a Bácskai Hírlap november 23-ai 12484 ház című írásában a következőket olvashatjuk:
„Az ország harmadik városában 12484 ház van. Ha ugyan jól olvasták össze? Bizonyára ennyi házszám van a kataszterben, a telekkönyvben ennyi ház után fizetődik osztály, vagy bér-adó, de hogy több ház nem volna Szabadkán, arra nyugodt lelkiismerettel – azt hiszem – senki sem merne megesküdni.
Mindegy. Szép summa ez. Kevés városa van szép hazánknak, ahol ennyi telek van, és tán kettő se, ahol ennyi ház.
1901 január elsején, a huszadik század első óráiban világ szerte megindul hát a népszámlálás.
Fontos dolog, komoly munka.
Tizenhat főcsoportba osztottak nálunk e nagy munkával megbízott férfiak. A tizenhat csoportban 89 ember fog dolgozni a csoportfőnökökön kívül. 140 házat kell tehát egymásra egy megbízottnak a megszabott tíz nap alatt összejárni. Egy napra esik egy emberre 14 ház. Némelyiknek több, némelyiknek kevesebb. Nem sok a nagy munka egyiknek se. Lelkiismeretesen, becsületesen elvégezhetik a rájuk bízott munkát.
És mi előlegezzük nekik a bizalmat. Hisszük és reméljük, hogy feladatuknak becsülettel fognak megfelelni.
Számítunk egyre-másra egy házban 8 embert, egy nap alatt tehát 100–120 lelket kell egy megbízottnak összeírni.
Elég, de ujra mondom, nem sok.”
A számlálóbiztosok munkája mellett a lap arra is felhívta a figyelmet, hogy a népszámlálás választ adhat Szabadka legfontosabb kérdésére:
„Gondolják meg uraim, hogy ha önök, kik a népszámlálással meg vannak bízva, munkájukat lelkiismeretesen végzik, nemcsak az ország, de elsősorban mi fogjuk megtudni, hogy mennyi nálunk a magyar, hogy hányan vannak az ország harmadik városában, kik magyarul beszélnek, hányan vannak kik írni és olvasni tudnak – ha valjon igaz-e, hogy paraszt város vagyunk?”
Végezetül az írásban arról is szót ejtettek, hogy a lakosság egy jelentős része félt a népszámlálástól. Attól tartottak, hogy azért írják össze az egy háztartásban élőket, hogy az állam újabb adókat vethessen ki rájuk.
„Ugy emlékszem, 10 év előtt, de még inkább 20 év előtt a tanyai gazdák elbujtatták cselédeiket, elbujtatták gyerekeiket, mert minél több kéz dolgozik a tanyán, minél több munkása, cselédje van a gazdának, annál több adót kell fizetnie. – Ettől a tévhittől parasztjainkat megszabadítani kell” – olvasható a Bácskai Hírlapban.
