2024. március 29., péntek

Az alkotás öröme

Festőkkel telt meg a bácskossuthfalvi 9+1 művésztelep a hétvégén

A járvány miatt elhalasztott májusi alkotótábor rövidített változatát tartották meg a hétvégén Bácskossuthfalván a 9+1 Nemzetközi Művésztelepen. Az összegyűlt alkotók számára ezúttal nem határoztak meg irányvonalat, szabadon, az alkotás öröméért gyűltek össze és munkálkodtak, felidézve a közelmúltban elhunyt id. Novák Mihály emlékét. Forró Krisztián, a művésztelep elnöke elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács által is kiemelt fontosságú rendezvényként kezelt alkotótábort az előirányozott egészségvédelmi előírásokat betartva tartották meg.
- Művészeinknek több helyiségben volt alkalmuk alkotni. Úgy osztottuk be, hogy akadt, aki fél napra érkezett, és voltak olyanok is, akik kihasználták az ittalvás lehetőségét. A májusi táborunk az alapítókat igyekezett mindig összefogni, emellett köszönthetjük azokat is, akik ugyan nem számítanak alapítónak, de gyakori vendégeink. Könnyed, baráti, beszélgetős összejövetelre sikerült, amelyen mindenki a maga örömére fejezheti ki az alkotási vágyát. Alkalomadtán szeretnénk kiállítani az itt készült munkákat, és akkor Kovács Károly, Molnár Bea, Molnár László, Molnár Mirko, Németh László, Novák Mihály, Radaković Milan, Remete István, Turzai Károly képeit láthatja majd a közönség – tudtuk meg Forró Krisztiántól.
A törökkanizsai Molnár Bea és édesapja, László gyakori vendég Bácskossuthfalván. László tájképeket, Bea színpompás búbos bankát vetett pasztelpapírra, porlékony kréta segítségével.
- Nagyon szeretem ábrázolni az állatokat, a lovak a kedvenceim. Nagyon kedvelem ezt a technikát, mert gyors, nem kell arra várni, hogy megszáradjon. Tökéletes az olyan rövid alkalmakra, mint ez a mostani tábor – mondta Bea.
A kishegyesi Németh Lászlótól megtudtuk, hogy őt motiválja egy-egy művésztelep hangulata, az alkotótársak lendületét és munkáit látva – mint mondja – energiát lehet kapni.


- Természetesen más most a moravicai művésztelep hangulata Misi bácsi nélkül. Jó itt lenni, de nekem egyáltalán nem volt kifogásom a tavaszi kijárási tilalomban és nyugalommal telt hetek ellen sem. A művésztelepi munka nincs hatással az eddigi stílusomra, itt is csak azt tudom csinálni, amit otthon – mondta Németh László.
A csantavéri Turzai Sándor ezúttal fehér alapú papírra alkotott pasztelkrétával, azt mondta, hogy ő az árnyékot festi meg a képre, nem a fényt.
- Jellegzetes vajdasági, csantavéri motívumokat, tájképeket viszek a papírra reális formában. Kicsit kényszernek érzem azt, hogy ki kell a közönség igényeit szolgálni, persze ha lenne lehetőségem kipróbálni, hogy csak azt fessek, amit szeretnék, megtörténhet, ugyanazt alkotnám – tette hozzá Turzai. Elmondta azt is, hogy tapasztalata szerint „divatos témáknak” a csendélet, a természet, a tanyasi tájak nevezhetők, de végeredményben a kép színvonala dönt a festmény értékeléséről.
A magyarkanizsai Remete István is elsősorban tájképfestő, csaknem 30 éve, mondhatni, rutinszerűen látogatja a bácskossuthfalvi művésztelepet. Szeretettel gondolt vissza „földijére”, a közelmúltban elhunyt Misi bácsira.
- A Tisza nekünk örök és kimeríthetetlen téma a természeti képek, a tanyák mellett. Kicsit idealizálva persze, mert ezen a képen nincs rajta az a rengeteg szemét, ami manapság jellemzi a folyópartokat – hallottuk Remete Istvántól, aki a zentai Kovács Károllyal együtt érkezett.
- Én olajjal festek. A Tisza örökös téma, és Zenta városa, mert erre van kereslet, ezt tudom értékesíteni, nekem ez az egyetlen bevételi forrásom 1996 óta, de meggazdagodni nem lehet belőle. Legszívesebben absztrakt gépeket festenék, ezért már nagyon várom a nyugdíjas éveimet. – nyilatkozta Kovács Károly.
Forró Krisztián elmondta, hogy ez a novemberi találkozó az első, hogy kénytelenek a legendás házigazda, a művésztelep lelke, id. Novák Mihály nélkül fogadni a művészeket. Misi bácsi több évtizeden át állt a művésztelep élén, megtalálta mindenkivel a közös hangot, szeretett viccelődni de tréfáival nem sértett meg senkit. Mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt egy-két jó szava, s akit régebb óta ismert, azzal csipkelődött is, és ezen aztán együtt jókat nevettek.
- Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a 9+1 Nemzetközi Művésztelep fenntartásán és éltetésén keresztül megőrizzük emlékét, vidám személyiségét, amiből mindannyian erőt meríthetünk. Természetesen Misi bácsi nyelvezetét mi, ifjabbak már nem vihetjük tovább, vagy úgy is mondhatnám, hogy ez a mostani színpaletta már nem ugyanaz, amit korábban használtunk, már más színeket keverünk – mondta végszóként Forró Krisztián.
A tábor fő támogatója a Magyar Nemzeti Tanács, továbbá a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság, Topolya község önkormányzata és Bácskossuthfalva helyi közössége.