2024. március 28., csütörtök
VÍZILABDA

A Szolnok és a Partizan tornát rendezhet

A vízi sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) svájci központjában tegnap délben elkészítették a férfi vízilabda Eurokupa december eleji kvalifikációs tornáinak csoportbeosztását. Eszerint a Szolnok hazai pályán próbálhat szerencsét, a BVSC Barcelonában harcol majd a továbbjutásért, az OSC Kranjban vendégszerepel, míg a Vasas helyére beugró Eger Zágrábban játszik majd. A szerb csapatok közül a Partizan tornát rendezhet, a Crvena zvezda Kranjba, a kragujevaci Radnički pedig Savonába utazik majd. A csoportokból az első két helyezett kerül a következő körbe.

A Vasas vízilabdacsapata hétfőn döntött úgy, hogy a járvány miatt nem vállalja az Eurokupa-szereplést. Méhes Jenő szakosztály-igazgató a vlv.hu szakportálnak elmondta, elsősorban a járványhelyzet európai súlyosbodása, illetve a felmerülő esetleges pluszköltségek miatt hozták meg döntésüket. A LEN elfogadta, hogy a keddi sorsolás lebonyolításáig a magyar szövetség (MVLSZ) a Vasas helyett más csapatot nevezzen, a választás az Egerre esett.

A selejtező csoportbeosztása, A csoport (Barcelona): Barcelona, Tourcoing, BVSC, Panioniosz. B csoport (Sabadell): Jadran (S), Steaua, Dinamo (M), Sabadell. C csoport (Kranj): OSC, Crvena zvezda, Noisy, Kranj. D csoport (Aix-en-Provance): Vouliagmeni, Pays d’Aix, Ludwigsburg, Carouge. E csoport (Savona): Radnički, Potsdam, Savona, Mediterrani. F csoport (Zágráb): Mladost, Primorac, Eger, Trieszt. G csoport (Szolnok): Szolnok, Terrassa, Szmirnisz, Strasbourg. H csoport (Belgrád): Szintez, Nagyvárad, Partizan.