2024. március 28., csütörtök

Folytatódik Szerbia és Magyarország parlamenti szintű együttműködése

Ivica Dačić, a szerb köztársasági parlament elnöke ma fogadta Pintér Attilát, Magyarország szerbiai nagykövetét.

A hivatalos közlemény szerint Pintér Attila köszönetet mondott Dačićnak a kiváló együttműködésért, amit külügyminiszterként mutatott, és sok sikert kívánt az új pozícióhoz, hangsúlyozva, biztos benne, hogy Szerbia és Magyarország sikeres együttműködése folytatódni fog. A magyar nagykövet átadta a budapesti országgyűlés elnökének gratulációját is, elárulva, Magyarország kész parlamenti szinten is előrébb vinni a két ország kétoldalú kapcsolatát.

Ivica Dačić köszönetet mondott, majd kifejtette, a sokéves diplomáciai tapasztalatát is felhasználva, az új pozícióján is Szerbia és Magyaroszág baráti viszonyának ápolásán fog dolgozni. Tájékoztatta Pintért, hogy a szerb parlamentben megalakították a Magyarország baráti csoportot, amivel megnyitották a lehetőséget az együttműködés előtt.

A tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy a két ország között igen magas szintű a kapcsolat, amelyet a koronavírus-járvány sem gátolt meg, erről tanúskodnak a magas szintű találkozók, valamint a kereskedelmi kapcsolatok.

Arról is eszmét cseréltek, hogy Szerbiában és Magyarországon milyen az egészségügyi rendszer állapota, illetve, hogy a két állam milyen módon küzd a járványhelyzet ellen. Ivica Dačić egyúttal üdvözletét küldte, és jobbulást kívánt Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek, akivel nem sokkal ezelőttig azonos posztot láttak el.