2024. április 20., szombat
GOMBOS

Fejlődő testület, képzett tagság

A COVID–19-világjárvány okozta helyzet a civil szervezetek működését, éves tevékenységét is nagymértékben meghatározta az idén.

A gombosi Önkéntes Tűzoltó Testület szintén kénytelen volt változtatni az ütemterven, ami a fejlesztéseket és a programokat illeti. Elmaradt a márciusi közgyűlés, amelyen szerették volna kiosztani az okleveleket a Bethlen Gábor Alap által támogatott gyermektűzoltó táborban sikeresen levizsgázottaknak. Ez csak most novemberben történt meg. A gyerekek a Vajdasági Tűzoltó Szövetség képviselőjétől vehették át az okleveleket. Molnár Dánielt arany jelvénnyel tüntették ki a tűzoltó szövetségben, valamint a testületben végzett folyamatos és évtizedes, példás munkájáért.

Novemberben vette kezdetét az ifjúsági csapat képzése is, amely a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával valósult meg és közös ebéddel zárult.

A 95 éves testületben felújítási munkálatokat is végeztek, hiszen közeleg a 100. évforduló. A tűzoltóotthon homlokzatát is teljesen felújították a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően.

A testület vezetői elmondták, nagyon hálásak a magyar kormánynak és a tartománynak is a széles körű segítségnyújtásért, amely által egy folyamatosan megújuló testületként működhet a nagy múltú gombosi tűzoltóság.