2024. április 18., csütörtök

Ösztöndíjpályázat a hallgatóknak

Szabadka Város ösztöndíjbizottsága ösztöndíjat írt ki az önkormányzat területén élő hallgatók számára. A pályázatra azok jelentkezhetnek, akik bejelentett lakcímmel rendelkeznek Szabadka Város területén, első ízben iratkoznak be az egyetemi/főiskolai alapképzés, a mesterképzés, szakirányú továbbképzések bármelyik évfolyamára olyan felsőoktatási intézményben, amelynek alapítója a Szerb Köztársaság, valamint az aktuális évfolyamra költségvetési támogatással iratkoznak be. Az önkormányzat száz hallgatót támogat tíz hónapon keresztül.

A pályázónak a kitöltött jelentkezési laphoz mellékelnie kell egy rövid életrajzot, a felsőoktatási intézmény adott évfolyamára való beiratkozásról szóló igazolást, a korábbi években elért tanulmányi eredményeiről szóló bizonylatot, a személyi igazolványának fénymásolatát, a 2020-as év első hat hónapjára szóló jövedelemigazolást, valamint két tanú közjegyzőnél hitelesített nyilatkozatát a közös háztartásban élő családtagok számáról.

A jelentkezési lap átvehető a Városi Ügyfélszolgálatban, illetve letölthető Szabadka Város hivatalos weboldaláról. A pályázatokat közvetlenül a Pályázati bizottsághoz kell benyújtani személyesen a Városi Ügyfélszolgálatban, vagy postai úton. Jelentkezési határidő december 4-e.